Brankovics despota hunyorogva fürkészte a magyar követeket. Nem lehetett oka panaszra: ketten is eljöttek udvarába, ráadásul egyikük maga a nádor volt, Garai László, a másik meg a Délvidék tán legnagyobb ura, Újlaki Miklós. Igaz, mindketten úgy viselkedtek, mint a magyar urak általában: pökhendi felsőbbrendűséggel, fontosságuk teljes tudatában, mintha csak szolgájuknak sorolták volna el parancsaikat, de a despota ezt most cseppet sem bánta, hiszen végtére is mindketten esküdt ellenségei voltak Hunyadinak. Mi lehetett volna most ennél fontosabb?
– Szóval, azt mondjátok, kedves barátaim – mosolygott a magyar urakra –, hogy haladéktalanul kezdjek béketárgyalásokat a törökkel?
– Ez az Országtanács egyértelmű utasítása számodra! – felelte Garai nádor. – Jelöld ki, hogy kiket küldesz Murád udv
