Hunyadit meglepte a fogadtatás, amelyben Esztergom népe részesítette. Az érsek úr gályája szépen a parthoz siklott, a legények által kivetett köteleket a bakokhoz rögzítették, az orrban pedig csörögve gördült le a horgony a puha dunai fövenybe. Jankó azonban már a folyó közepéről látta, hogy milyen sokan összegyülekeztek az érkeztükre.
A derék esztergomiak nem csak itt, a parton sereglettek össze szép számmal, de fent, egész a várkapu mentén is sok százan, tán sok ezren fagyoskodtak, fáklyákkal a kézben, toporogva, a fagyos levegőt nyelve, de feltűnően vidám hangulatban. A rőt derengésben megannyi párafelhő kélt a nevetések nyomán.
– Ezek a jóemberek meg mire várnak idekinn? – csodálkozott a kormányzó úr. – Tán csak nem érsekséged rendelte el, hogy így kell urukat fogadniuk minden alkalo
