Gondtalan emberek vesznek körül, akiknek egyszerű élet jutott. Szerelmespárok, akik csókot lopnak a szerelmük ajkáról. Idős emberek, akik még hisznek a régmúlt idők porosodó hagyományaiban.
Ahogy a teraszra lépünk, kellemes nyári fuvallat szalad végig rajtam. Kiskoromban imádtam itt ücsörögni, lerajzolni a balkonládákban nyíló illatos virágokat. Ecsetet ragadni, és a naplemente színeivel életet vinni egy hófehér vászonra vagy papírra. Néha úgy érzem, mintha én lennék a fehér lap, és az élet az ecset, melyet végre használnom kellene.
– Szia, kicsim! – bólint apa, ahogy elérünk hozzá.
– Szia, apa! – Lehajolok, és adok egy puszit az arcára, melynek mentaillata van.
– Ugye nem haragszol rám, napsugaram? – kérdezi, rám kacsintva. Apa ritkán kér bocsánatot, de ha hibásnak érzi magát, azt eli
