TIZENNÉGYANNA
A nyúl a legfelső lépcsőfokon hever, a gyomra egyetlen folyamatos, ügyes vágással gondosan felhasítva. A hús és a belsőségek zselés masszája kibuggyan a bőre alól. Üveges szeme az utcát bámulja, tágra nyílt szájában éles, fehér fogak.
Sikolyra nyitom a számat, de nincs levegő a tüdőmben, így inkább visszalépek a házba, és belekapaszkodom az ajtó mellett álló fogasba. Érzem, amint tej szivárog a mellemből – az ösztöneim e figyelmeztetéssel reagálnak a veszélyre: meg kell etetnem a gyermekemet.
Végre visszatér a levegő a tüdőmbe.
– Mark! – kiáltok fel teljes erőmből. – Mark! Mark! – Egyre a nevét kiabálom, miközben képtelen vagyok levenni a szemem a küszöbön heverő véres kupacról. A reggeli fagy csillogó ezüst réteggel vonta be a nyúl testét és a vérét, ettől pedig a látván
