HUSZONKETTŐANNA
Hat órakor megszólal a csengő. Kinyitom az ajtót; Billy bácsi áll a küszöbön, a kezében egy üveg borral. Értetlenül bámulok rá.
– Nem felejtetted el, ugye?
– Hát persze, hogy nem! – Fogalmam sincs, miről beszél. – Örülök, hogy látlak. – A hazugságomat elleplezendő, szorosan megölelem. – Ne haragudj, hogy úgy elrohantam tegnap.
Megrántja a vállát.
– A pillanat heve volt. Felejtsük el. Viszont hol van az én gyönyörű dédunokahúgom?
Bemegyünk a konyhába, és odaadom Ellát Billynek, aki ügyetlenül tartja a kezében, mintha csak egy tököt méricskélne a gazdavásáron. Ella folyton a nagybátyám orrára mutogat, amitől Billy nevetni kezd, és olyan édesek így együtt, hogy muszáj elővennem a telefonom, és készítenem róluk egy fotót. Közben érkezik egy SMS Marktól.
Kicsit kések, ne
