– Apám romlott ember volt, folyamatosan terrorizált bennünket. A bátyám volt az egyetlen, akiben megbízhattam. Megpróbált megvédeni, pedig csak pár évvel volt idősebb nálam. Akkoriban még nem tudtam, milyen árat fizetett érte. – Zavartan vakarom meg a tarkómat, fogalmam sincs, hogy reagáljak. Félek, ha megszólalok azzal kibillentem őt ebből a transzszerű állapotból. – Bántotta őt… nagyon csúnyán – folytatja tompa hangon. – Végül egy ilyen alkalommal Dylan lelökte azt a mocskot az erkélyről.
Hirtelen összerezzen, és zavartan rám néz, aztán gyorsan el is kapja a tekintetét. Mint aki már meg is bánta az előbbi kitárulkozását, idegesen felnevet.
– Ezzel az egésszel csak azt akartam mondani, hogy Dylan nem véletlenül olyan megközelíthetetlen és furcsa néha. Okkal bizalmatlan.
– Sajnálom, Cat
