8.
Vodice
Hajnalban egy gyors kávé és reggeli után Drazan, a medve – ő az egyik emberem – levitt a kikötőbe. Hihetetlen mérete miatt kapta ezt a becenevet a többiektől. Még a kibaszott Covid-maszkja is olyan volt, mint egy vicsorgó medveállkapocs. Megnéztem a hajót. Hát nem a Lady MRD, de azért mutatós kis bárka volt, nem mondom. Ákosék még aludtak, az egyik testőr átvizsgált, mielőtt a hajóra léphettem volna. Sok dolga nem volt a vitéz úrnak, mert a nyári ingem, sortom és papucsom nem igazán tudott volna elrejteni bármit is.
– Indulunk, kapitány? – kérdezte a mogorvább tüsihajú.
– Igen. Időre fel kell érni a főnökért Zadarba.
A testőrök felszálltak, én beindítottam a motorokat, Drazan eloldotta a köteleket a partról, intett, majd beült a kocsiba, és elindult vissza a szárazdokkba. Ki
