– Nem, dehogy – rázza meg a fejét, mire fellélegzek. – Tényleg kiborulna, de valamit csak mondanom kell. Rá fog jönni, hogy sumákolunk.
– Tudom, de… akkor sem. Ennek nem az a módja. Amint hazaér, személyesen közöljük. Oké? – nézek rá könyörgőn, ő meg szomorkás mosolyra húzza a száját, és a fejem a vállára húzza.
– Aludj most! Pihenned kell, nehéz napod volt.
Nehéz? Magamban felröhögök. Így is lehet fogalmazni, de mivel tudom, hogy Dylan nem fog addig aludni, míg én el nem alszom, lehunyom a szemem.
⁕
Épp végeztem a műszakommal, és már csak Dylanre várok, hogy befejezze a megbeszélést Collinnal, amikor hallom, hogy csörög a telefonom. Előhalászom a táskám aljáról, a képernyőn Raven képe villog. Egyből elönt a bűntudat, mert még el sem meséltem neki, hogy mióta nem találkoztunk – azaz e
