– Dylan – nyögöm a nevét, kezem megindul a mellkasán lefelé. Ahogy elérem a nadrág gumiját, keze a csuklómra fonódik, és elhúzza onnan.
– Ne! – nyögi a számba, bár a csípője ütemes mozgása valami egészen mást üzen. Annyi erőm még van, hogy csodálkozón felnézzek rá. Meg voltam győződve róla, hogy akarja. – Ki vagy merülve. Kezdésnek ennyi is elég – mondja, és leheletnyit hátrébb húzódik.
Zavartan pislogok rá, majd hátranézek Liamre, de az ő arcáról is meglepetést olvasok le. Időközben ránk esteledett, és én tényleg kivagyok. Bár a testemet kellemes fáradság uralja, azért örömmel szeretkeznék vele, ha akarná. Nem várja meg, hogy válaszoljak, hanem a hátára fekszik, és a mellkasára vonja a fejem. Nincs se erőm, se kedvem ellenkezni, így megadón hagyom, hogy magához öleljen. Arcomat mennyeie
