Isabella
Szánalmas, hogy folyton a kis konyha és a folyosó között grasszálok, már a második forró csokit nyomom ebből a gépből. Kávét nem merek inni, és ez az édes lötty borzalom. Felice már felajánlotta, hogy csinál nekem egyet valami porból, mert úgy sejti, hogy odavagyok a forró csokiért. Mit mondhatnék? Hogy „áh, ne erőlködj, csak azért járkálok, mint fing a gatyában, mert Mazzolával akarok összefutni”?
Kifelé indulok, Matteo pont akkor lép be a helyiség ajtaján. Többen is vannak rajtunk kívül itt, mégis jó pár másodpercig mereven bámuljuk egymást. Végül olaszul köszön.
– Buongiorno!
A többiek a saját anyanyelvükön üdvözlik, én azonban angolul.
– Jó reggelt.
Biccent, majd ellép mellettem, és a pultra teszi a papírzacskót, amiből félig kilóg egy croissant, gondolom, a reggelije.
