10

2846 Words

10 Strike most először érezte úgy, hogy nyugodtan mehet taxival, azóta, hogy elhozta a dolgait Charlotte lakásából. Közömbösen nézte a pörgő taxiórát, ahogy a kocsi Wapping felé haladt. A sofőr nyilvánvalóan nagyon szerette volna elmondani neki, miért olyan rohadtul szégyenletes Gordon Brown miniszterelnöksége. Strike egész úton némán ült. Nem ez lesz az első halottasház, ahol megfordul, és közel sem az első holttest, amit megtekint. Jóformán már immúnis volt a lőtt sebek borzalmaira, a felnyitott, szétszaggatott, összezúzott testekre, amikor a belső szervek úgy látszanak ki, mint egy hentesüzletben, csillogó, véres valójukban. Strike sosem volt finnyás ember; aki az ő munkáját végzi, annak számára a hűtőkamra tálcáján hidegen, fehéren heverő, legszörnyebben megcsonkított holttestek is t

Free reading for new users
Scan code to download app
Facebookexpand_more
  • author-avatar
    Writer
  • chap_listContents
  • likeADD