A zsarnok

Chapter 6

Alaric

Miután elintéztem az üzletet az Államokban, ideje továbbállnom. A fegyverek biztonságban vannak – sőt, az AK–47-esek, amiket elhappoltam Michael Lawrence orra elől, biztonságban vannak Cyrus Reed birtokán. Nem szokásom a raktáramon kívül elhelyezni a fegyvereimet, mivel azonban a riválisomtól loptam őket, még nem hozhatom forgalomba az árut. Cyrustól csak egyhétnyi hajóútra vannak a Karibi-szigetek, és itt a remek alkalom, hogy lazítsak egy kicsit, mielőtt újra beindul az üzlet.

Elsőként a Bahamákra vezet az utam, de lesz még néhány megálló menet közben. Egy ponton Venezuelába is le kell mennem, s ha már Dél-Amerikában leszek, átszervezem a többi találkozómat is.

De nem csak az üzlet miatt kelek útra. Feltett szándékom, hogy kirúgok kicsit a hámból.

Ezért is kezdem a Bahamákon.

Mathis új klubot nyitott abban a hatalmas szállodában a szigeten, és jövő héten óriási partit fog adni.

Kitűnő alkalom, hogy megejtsek néhány találkozót.

Az ember nem gondolná, hogy egy klubban is lehet fegyvereket árulni, de amióta átvettem az üzlet irányítását, már rájöttem, hogy tökéletes helyszínül szolgálnak. Ami azt illeti, a csajok, a pia, a drogok és a fegyverek remekül mennek egymáshoz.

Könnyebben kinyílik a férfiak pénztárcája, ha egy csinos lányka vonaglik az ölükben.

Mire kiköt a jacht, készen állok a lazításra. Kihasználtam a tengeren töltött időt, hogy megszervezzem a megbeszéléseket erre a hétvégére, az elsőt Xavierrel. Tizenötezer puskát akar egy kormánypuccshoz.

Leszarom, hogy mire használja őket; engem csak a pénz érdekel. Ez az üzlet önmagában húszmilliót hoz a konyhára.

A főfedélzeten lévő irodámban felveszem a telefont, és tárcsázom Cristian mellékét. Felveszi az első csörgésre. – Tizenegyre légy indulásra kész – utasítom, mielőtt megszólalhatna.

– Igen, főnök – vágja rá, és megszakítom a vonalt. Nincs több mondanivalóm. Az embereim tudják, mi a dolguk. Mindenhová elkísérnek – beleértve a trópusi szigeten töltött éjszakai szórakozást is.

Cristian a jobb kezem és a biztonsági főnököm. Ha az embereimről van szó, nem keverem az üzletet a szórakozással, így ők nem a barátaim. Szigorúan vezetem a hajómat, nem kötődöm senkihez. Ami pokolian megkönnyíti az életemet.

Az egyetlen ember, akit valaha szerettem, halott. Az én hibámból, és még egyszer nem követem el ugyanezt a hibát. Érzelmi kötelék hiányában mindenki nélkülözhető.

Otthagyom az íróasztalomat és elindulok a hajóm orrában lévő kabinom felé. Odabent levetkőzöm, és belépek a zuhany alá.

A jachtom az otthonom. Van néhány lakhelyem szerte a világban, de ritkán tartózkodom bennük.

Télen és tavasszal a Karib-tengeren vagyok, a nyarat pedig többnyire Európában töltöm. Idén azonban üzleti okokból nem keltem át az óceánon, de talán jobb is. Szeretem, hogy a szigetek most olyan néptelenek.

Olykor meghúzom magam. Az én munkámban nem tanácsos túl sokáig maradni egy helyen.

Ahol a legtöbb embernek raktár van a hajó fenekében, ott egy kisebb fegyverrakományt tartok, amit még el kell szállítani. Elég nagy a hajóm. Több mint ötven méter hosszú, elég nagy ahhoz, hogy kielégítse az igényeimet, ugyanakkor elég kicsi, hogy ne keltsen feltűnést.

Befejezem a zuhanyozást, és a szalon felé veszem az irányt. Az embereim talpig fekete öltönyben, fülhallgatóval a fülükben várnak, indulásra készen állnak. Hamarosan megérkezünk a klubba.

Amikor belépek, Mathis egy gyönyörű nőt küld a fogadásomra. A barátom nincs a városban. Mint kiderül, valahol Dél-Franciaországban lopja a napot, valószínűleg Saint-Tropez-ben, de tudja, hogyan hízelegjen a hiúságomnak. Amikor a piros ruhás szépség az asztalomhoz vezet, mely fent van a klub felett, az elszeparált VIP-szekcióban, a közelben félmeztelen nők táncolnak.

Még rendelni sem kell, már előkészítették az asztalt az ízlésemnek megfelelően. Vodka, tequila, whisky és pezsgő – van itt minden, ami a vendégeknek kellhet.

Xavier elsőként érkezik.

– Mit kérsz? – kérdem.

– Vodkát – feleli, és intek a felszolgálónőnek, aki kitölti az italokat.

– Mennyi? – Emlékszem, miben állapodtunk meg a korábbi telefonbeszélgetéseink során, de olykor változnak a dolgok, ezért érdemes megerősíteni a megállapodást.

– Tizenötezer – mondja. Lehet, hogy egy háborúhoz nem elég, de kinézem belőle, hogy a konkurenciától is venne fegyvert.

De már nem sokáig. Ha minden a terv szerint halad, a hónap végére Lawrence el lesz intézve. Már csak a csalit kell megtalálni, hogy csapdába csaljam.

Felemelem a poharamat és belekortyolok, elfojtom a bosszú gondolatát, hogy az aktuális üggyel tudjak foglalkozni, az okkal, amiért eljöttem ebbe a klubba. – Mikor?

– A hónap végén.

– Helyszín?

– Ugyanott, ahol eddig.

Helyes. Ismerem a környéket. Lawrence is ott tartja a fegyverkészleteinek egy részét, ami azt jelenti, hogy Xavier be akarja biztosítani magát. Tudja, hogy Michael valószínűleg nem tud teljesíteni, azután nem, hogy legutóbb elloptam tőle egy kisebb szállítmányt, de úgy tűnik, hogy a kis barátom adni akar neki még egy esélyt, hogy helyrehozza a hibát.

Érzem, ahogy szétterül a mosoly az arcomon. Az újabb szállítmányt is ellopom, és miután tönkreteszem Michael Lawrence-t, térden csúszva fog könyörögni nekem.

– Ugyanannyi lesz, mint eddig.

– Köszönöm, barátom.

Bárcsak ne hívna így! Nem a barátom. Csak egy ügyfél, és ami a legrosszabb, nem az a hűséges típus. De sebaj. Még nem tudja, hogy ő csak egy gyalog a játékomban.

– Még valami? – kérdem. A fejét rázza. – Akkor igyunk.

– És dugjunk. – Felnevet.

Mind egyformák – rohadtul egyformák. Bármennyire is szeretném ezt tenni, még egy nőt sem láttam a klubban, aki felkeltette volna az érdeklődésemet. Mindannyian torkuk szakadtából visítoznak, csábítóan riszálják magukat, hogy felfigyeljek rájuk. Fogom az italomat, és végigsiklik a pillantásom a kínálaton. Mathis rá jellemzően a dekadenciára és a bűnre tervezte ezt a klubot. A tér nagy része modern. Hideg és steril, fémmennyezettel és -korlátokkal. Ám a VIP-szoba, ahol én vagyok, igazán rendkívüli.

Minden privát boksz elzárható a kíváncsi szemek elől fehér sifonfüggönyökkel, amiket elhúzva zavartalanul mehet a suskus. Jelenleg nyitva a függönyöm, így tökéletes kilátás nyílik a helyemről.

Mathis kiváló munkát végzett.

Amikor mindketten a szánkhoz emeljük a poharunkat, látom, hogy Cristian nem engem néz, és követem a tekintetét. Hamar kiderül, hogy mit, pontosabban kit bámul. Az ülések mögött a leggyönyörűbb nő áll, akit valaha láttam.

Hosszú, barna haja gömbölyded melleire omlik. De a szeme az, ami a leginkább lenyűgöz. Innen, ahol ülök, nem látom a színét, ám amikor a szemembe néz, megbabonáz. Csak egy másodpercre pillant felém, majd elfordul, mintha ott sem lennék.

Kevés nő művel ilyet. Pláne egy ilyen helyen.

A legtöbb nő azonnal rám veti magát. Ő azonban hátat fordít nekem. Igaz, a hátsója is szép látvány. Rövid ruhája, mely szemből visszafogottnak tűnt, minden, csak nem az.

Nem. Innen, ebből a szögből semmit sem bíz a képzeletemre. A két vékony pánt végigfut meztelen hátán, a ruha egészen a fenekéig nyitva.

Elbűvölve felállok a helyemről, meg kell tudnom, hogy ki ez a nő – és miért utasított el ilyen könnyedén.

Céltudatosan odalépek hozzá. A csapatom villámgyorsan követ, így baromi ijesztő lehetek, ahogy a lány felé tartok.

Szólhatnék nekik, hogy maradjanak a helyükön, de látni akarom a lány feszengését. Kizárt, hogy egy ilyen kiscica, mint ő, ne tenné.

Amikor odaérek hozzá, fölé tornyosulok. Nem lát, de érezheti a jelenlétemet, mert megfeszülnek az izmok a hátán.

Lassan, ráérősen szembefordul velem.

Fel kell emelnie a fejét, de amikor a szemembe néz, kitágulnak a pupillái.

Nem dugni jöttem ide ma este, de miután látom, ahogy szétnyílik a szája, és duzzadt, telt ajkai közül felszakad egy sóhaj, meg akarom kefélni. Érezni akarom, ahogy megfeszülnek a farkamon azok az ajkak.

– Nem érdekelsz – vágja hozzám, mielőtt megszólalhatnék. Hátravetem a fejem, és felnevetek – újabban ritkán fordul elő.

– Azt sem tudod, mit akartam kérdezni.

– Azt, hogy kérek-e egy italt. És mivel már van egy… – Felmutatja a poharát, amit eddig nem láttam. Friss lehet, még pezseg. – Nincs szükségem másikra.

– És ha tévedsz?

– Szóval nem azért jöttél, hogy megkérdezd, akarok-e… mit is? – Felvonja a szemöldökét. – Beszélgetni veled?

– Megint tévedsz. – Nem egészen, de azért mégis.

– Nos, kíváncsivá tettél. Eljöttél idáig…

– Felfigyeltél rám. – Elvigyorodom, és mivel rájöhetett a tévedésére, még inkább kiszélesedik a mosolyom. – Megmondom, mit gondolok. Szerintem azt akartad, hogy idejöjjek. Szerintem élvezed a macska-egér játékot.

– Szerintem meg semmit sem tudsz.

– Kár. – Vállat vonok és elsétálok.

– Ennyi? – kérdi a hátam mögül.

– Aha. – Visszaszólok a vállam fölött. – De… – Hatásszünetet tartok. – Ha meggondolnád magad, holnap visszajövök. Ugyanekkor. Ugyanitt. – Azzal elsétálok, ki a VIP-helyiségből, majd a klubból.

Amint kilépünk a friss levegőre, megállok. Jobbra fordulok, és Cristianre pillantok.

– Igen, főnök?

– A neve. A társadalombiztosítási száma. Holnapra deríts ki mindent, amit tudni lehet arról a nőről.

Meg sem kérdi, mi szükségem az információkra. Meg akarom dugni azt a nőt, de addig egy ujjal sem érek senkihez, amíg utána nem nézünk.