Alaric
Egy hang ránt ki az elmém fekete mélységéből.
Úgy hangzik, mint egy motor.
Felriadok, még homályosan látok az álomtól.
– Phoenix… – Megrázom, mire felpattan a szemhéja. – Hallod ezt?
Megdörzsöli a szemeit. – Mi történik? – kérdi, és a szám elé emelem az ujjamat.
– Figyelj! Hallod?
Mindketten hallgatunk, majd újra megüti a fülemet az a motorzúgásra emlékeztető hang.
Feltápászkodom, és kicipzározom a ponyvát.
Beömlik az esővíz. Még mindig tombol a vihar, de nem vesztünk oda múlt éjjel. Viharos az óceán, még mindig dobálja a tutajt az ólomszürke felhők alatt, de esküszöm, hallok valamit a távolból.
Semmit sem látok, mert túl sötét és párás a levegő, de félreismerhetetlen a hang.
Ömlik a nyakunkba a víz, és tudom, hogy gyorsan kell cselekednem. Ha van valaki odakint, nem kock
