Phoenix
Arra ébredek, hogy lágyan ringatózik a testem. Ahogy lassan kinyitom a szemem, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. De most, hogy kitisztult előttem a világ, és csak a sötét fellegeket látom, már emlékszem.
A tutajon vagyok.
A tengeren sodródom. Alarickel.
Megfordulok, őt keresem. Az óceánt nézi a ponyva alól. Hogy mit keres, azt nem tudom, de feszültnek tűnik.
Merev a tartása, és összeszorítja a száját.
– Mi a baj? – kérdem, mire megfordul és rám pillant.
Feszült az arca.
Sápadt. A szeme tágra nyílt, és üres a tekintete.
– Mi a baj? – ismétlem.
Valami nincs rendben, és csak most döbbenek rá. – Mennyi az idő?
Fekete az égbolt, de nincsenek csillagok. Se nap, csak a végtelen fekete felhőréteg.
Egy vihar.
– Mikor csap le?
Mintha az anyatermészet válaszolna, egy villám cs
