Összébb húztam magamon a fekete bőrzakóm, mert a májusi meleg ellenére rettenetesen fáztam. A lányom hófehér és a volt feleségem barna koporsóját éppen most engedte le nyolc sírásó a budapesti Kozma utcai temető százhármas parcellájában a földbe. Minél kisebb egy koporsó, annál nehezebb. Hétéves, vagy mint Andi, tizenhét, gyerek az gyerek. Az én gyerekem. Felmarkoltam egy marék barna földet, és egy szál fehér rózsával együtt a lányom koporsójára dobtam. A fán kongó föld halk, tompa koppanása beleégett a lelkembe. Nem tudtam úrrá lenni a könnyeimen, a gyomromban egy jéghideg sziklát éreztem, a torkomat egy lenyelhetetlen csomó fojtogatta. Pokoli haláluk volt. Láttam már halált eleget a munkám során, de soha nem gondoltam volna, hogy a lányom, akit a legjobban szeretek a világon, az ilyen ke
