Kis idő elteltével kimentem a konyhába, és egy-egy pohár hideg pezsgővel tértem vissza, amiben egyébként pezsgőkoktél volt. Nem rajongtam érte, de ez az alkalom pezsgőért kiáltott.
– Ránk! – nyújtottam felé a poharat, majd koccintottunk.
– Ránk? – kérdezte kissé félrefordított fejjel.
– Igen. Teljesen kifordítottál önmagamból, és köszönöm neked. Azt hiszem, teljesen át kell értékelnem az életem. Két hete még nem gondoltam volna, hogy van valami vagy valaki, aki miatt érdemes élni. Mondjuk ettől nem lett egyszerűbb a képlet.
– Ennek én is örülök. Akkor valóban igyunk arra, hogy mostantól nincs te meg én, csak mi vagyunk. Elfelejted a korunkkal kapcsolatos baromságaidat, és nem járunk külön utakon.
– Mostantól nincs te meg én – válaszoltam, és olyan boldogság kerített hatalmába, amilyet
