A csónakunkat Izmir kormányozta, én pedig a másik ribet figyeltem, illetve a mi méreteinkhez képest óriási, kivilágított hajót, ami hatalmas fröccsenésekkel szelte ketté a hullámokat. Még az Olympos is bukdácsolt a két méter magas hullámokon. A fiúkat csak néha pillantottam meg, amikor egy-egy nagyobb hullám cikázott a víz felé. Az éjjellátót a hatalmas eső miatt nem volt értelme használni, és a villámok zölden égették volna ki a szemem, amikor felvillannak, így percekig vakon létezni a viharos tengeren nem tűnt valami jó ötletnek. Amikor visszanéztem, a levegő megakadt bennem. Azonnal a rádióba kiáltottam!
– Nadír! Tűnjetek el az útból, mert legázol titeket – üvöltöttem.
– A motor… beá…hatott a motor… nem tudunk… lefulladt… sodródunk… a szél… – hallottam recsegve a választ.
A következő
