Könyörtelen nők

Chapter 5

Nem számított szokatlannak, hogy a világ leghíresebb szappanoperájának rajongói olykor órákat töltöttek a Google Earth-ön, a Falcon Bay helyszíneit böngészve, St. Augustine szigetének csodás, homokos partjait fürkészve a sorozat legendás díszleteiért. Egyesek még halászhajót is béreltek, hogy közelebb férkőzhessenek a titkos öbölhöz, ahol a forgatás zajlott, hátha megpillantanak valamit, amit nem lenne szabad, esetleg egy szünetet tartó sztárt. A biztonságiak azonban értették a dolgukat, és évtizedek óta nem jutott át senki a Bay keménykötésű parti őrein.

A La Manche csatornán található, tenyérnyi méretű sziget harminc kilométerre volt a francia parttól, és százhatvan kilométerre Anglia déli partjaitól, és valóban olyan volt, mint egy szelet édenkert a semmi közepén. A sajtó drónjai gyakran lekapták a televízió történelmének leghosszabb sorozatán dolgozó stábot filmezés közben, de mindenki szerencséjére az üvegfalon túl zajló beszélgetéseket nem tudták kihallgatni, különben hamar rádöbbentek volna, hogy a kamerák mögött sokkal nagyobb kavarás történik, mint bármi, amit a több millió néző valaha látott.

A hatos terem – ahol Jake Monroe pillanatokkal ezelőtt kijelentette, hogy élő adásban fogják sugározni a karácsonyi részt – a stúdió külső szélén helyezkedett el. A stúdió épületei számos repülőgéphangár méretű hodályból tevődtek össze, felszerelve a világon mindennel, amire csak szükség lehetett egy globális sikersorozat elkészítéséhez, melyet hetente hatszor sugároztak a tévécsatornák. A folyosó végén volt egy tágas produkciós iroda, ahol a rendezők, asszisztensek, forgatókönyv-szerkesztők és a stáb legtöbb tagja dolgozott. Ez volt az épület szíve; az irányítóközpont, ahol az alkotók átkiabáltak egymásnak az asztaluk fölött, a beszélgetések pedig pletykáktól és új ötletektől pezsegtek. A Bay keményvonalas rajongói szívesen kihallgatták volna ezeket a beszélgetéseket – a hirtelen támadt ötleteket, melyeken oly sok múlt a kedvenc szappanoperájukban. Elég volt öt percet tölteni ebben az irodában, és bárki belebolondult volna a tévé világába. Szexi, izgalmas, élettől pezsgő hely volt, ám mérgező, karriergyilkos és halálos is tudott lenni.

A produkciós irodától balra voltak a beltéri díszletek. Itt kaptak helyet a szereplők otthonainak belső terei: a hamis házak, eltolható falakkal, mennyezet nélkül, úgy kialakítva, hogy igazinak tűnjenek. Több mint tizennyolcezer négyzetméternyi díszlet foglalt itt helyet, mindegyiket úgy alakították ki, hogy tükrözze a benne lakó szereplő személyiségét – a fantázia lélegzetelállító birodalma volt ez.

A produkciós irodától jobbra egy hosszú folyosó nyúlt, végig ajtókkal. Itt voltak a különféle részlegek vezetőinek irodái. Az egyik ilyen ajtó Helen Gold irodájába nyílt. Az ő szobája nagyobb volt, mint a többieké, főként azért, mert színészekkel kellett találkoznia, olykor egyszerre többel is. Számos híres ember fordult már meg az irodájában, nem is beszélve arról a több tucat, még nem híres személyről, akik Helennek köszönhetően váltak szupersztárokká. Ez volt az a hely, ahol egy hétköznapi emberből a jövő arca válhatott.

A partra néző ablak mellett egy súlyos, bőrborítású íróasztal állt. Helen számos sztárjelöltet lovagolt már meg az asztal lapján. Ezért is választotta éppen ezt az asztalt. A fal mellett trónolt az elhagyhatatlan kanapé egy gigantikus, bekeretezett csoportkép alatt, mely a Falcon Bay teljes szereplőgárdájáról készült a sorozat fennállásának harmincadik évfordulóján.

Az iroda túlsó végében volt a meghallgatósarok. Nem volt benne díszlet, csak egy szőnyeg, amelyen állva a színész felolvashatta a szövegét. Egy állványon kamera állt, hogy ha kell, fel is vehessék a meghallgatást. Helennek nem volt ellenére egy kis házi pornó készítése sem. Csak ő és a színész, két izzadó test vonaglott egymásnak feszülve egy olyan filmben, amit Helen megtartott magának a dolgos estékre, amikor nem volt ideje társaságra, de jól jött egy gyors orgazmus.

Sose mardosta bűntudat az ilyen kis túlórák miatt. Soha, senki helyzetével nem élt vissza, és sosem hazudott – ellentétben a férfi szereposztókkal, akiket ismert. Senkit sem hitegetett azzal, hogy sztár lesz belőle, ha lefekszik vele; csupán kettyintett azzal, aki épp tetszett neki, és akinek ő is tetszett, de csak miután világosan megmondta neki, hogy nem kapja meg a szerepet. Úgy tűnt, ennek tudatában még inkább le akarták nyűgözni a szexuális rafinériáikkal, ám hiába voltak az ágy zsonglőrei – márpedig némelyik reménytelenül faarcú színész toplistás volt nála –, nem volt az az orgazmus, amivel el tudták volna érni, hogy Helen meggondolja magát. Helen a munkájában is ragaszkodott a minőséghez.

A takaros iroda kiválóan tükrözte Helen rendezett elméjét. A polcokon forgatókönyvek sorakoztak, a tévéről és a filmről szóló könyvekkel, a falakat bekeretezett, személyes fotók díszítették, legtöbbjükön ő maga szerepelt sztárok és barátok társaságában, a két kategória többnyire átfedésben volt. Helen mindig is szeretett szórakozni. Egy tanára valaha pontosan ezt írta az ellenőrzőjébe, amiért kapott is fejmosást otthon, pedig Helen ezt bóknak vette.

Helen jelenleg a kanapéján vonaglott eksztázisban, meztelenül, alatta pedig Jude Roscoe hevert.

– Ó, istenem, ó, istenem, ó, istenem! – sikoltozta Helen, ahogy meglovagolta a színészt.

Szerencse, hogy hangszigetelt volt az irodája. Másoknak azt mondta, hogy erre azért volt szükség, hogy bizalmasan tudjon beszélni a színészekkel, de azért az évek során a privát tevékenységeiben is kapóra jött.

Besütött a nap az ablakon, egy pillanatra elvakította Helent, de nem is kellett látnia semmit ebben a mámorban. Az időjárás jobbra fordult, a meleg napsugarak kellemesen cirógatták a hátát. Mindig gyönyörűséges volt a megbeszélés utáni szex, tengerre nyíló kilátással, és bármennyire bosszantónak találta Jude Roscoe-t, a férfi meglepően jó menetnek bizonyult.

Helen imádott ezen a kanapén kefélni, és szeretett arra gondolni, hogy ezzel írja át a történelmet: a női szereposztó teperi le a férfi színészt. Jude Helen mellére tette lapátkezét, majd megszorította, a hüvelyk- és mutatóujja között morzsolgatta a mellbimbóját, míg Helen rátenyerelt Jude arcára. Beledugta az ujjait a férfi szájába, és szaporább iramot diktált, maximálisan kiélvezte kőkemény merevségét, csiklóját az ágyékához dörzsölte, ahogy fel és alá mozgott Jude vaskos férfiasságán.

A férfi felnézett Helen arcára, ahogy a nő testében lüktetett. Érezte, hogy már közel jár a csúcshoz, és megragadta a nő csípőjét, magához húzta a testét, hogy gyorsabban, sebesebben lovagoljon rajta, ő pedig mind mélyebbre és mélyebbre hatolt benne, mígnem Helen kieresztett egy sikolyt.

Lehunyt szemhéja mögött színfoltok robbantak; egész teste beleremegett az orgazmusba, gyönyöre eláztatta az alatta fekvő férfit.

Helen várt. Jake még mindig kemény volt; nem élvezett el. Előbb őt akarta kiszolgálni. Helen magában hagyta. Várt. Kipirult arcából lassan eltűnt a szín. Ahogy a testéhez emelte a férfi kezét, a bőre vibrált, bizsergett, és mintha puha tollpihék cirógatnák, a férfi érintése nyomán libabőrös lett. Lelassult a légzése. A légkondi hűs légáramlata izzadt hátára zúdult. Nem mozdult. Az orgazmus utolsó hullámai még a testét nyaldosták, amikor újra akcióba lendült a férfin.

Húsz perccel később Helen a sminkjét igazgatta az íróasztalánál. Tiszta ruhát húzott. Jade koszos ujjlenyomatokat hagyott az Escada kosztümön, és elszakította a blúzát a szenvedély hevében; Helen megjegyezte magának, hogy majd elküldi neki a számlát. Feltétlenül azelőtt, hogy Jude tudomást szerezne a kirúgásról. Helen hallotta, hogy a férfi kiverte magának a zuhanyzóban. Szegény ördög – Helen többször is elélvezett, ám nem bajlódott azzal, hogy viszonozza a gesztust.

Már négy hónapja tartott a viszonyuk. De csak erről szólt az egész – a szexről. Jude boldog házasságban élt, Helen pedig boldog szinglilétben. A nyári bulin figyeltek fel egymásra; az alkohol feloldotta az erkölcsi gátlásokat. Helen hagyta, hogy Jude kinyalja a parton, a homokban térdelve, Helen szoknyája a derekára csavarodva, beleremegett a lába abba, amit a férfi a nyelvével művelt. Veszélyes és izgalmas kaland volt. Másnap, munka közben Helen azt hitte, hogy Jude azért ugrott be hozzá, hogy bocsánatot kérjen, ám ehelyett azt mondta, hogy be akarja fejezni, amit elkezdtek, így pontosan ezt tették az íróasztal tetején. Szerencse, hogy Helen irodájában zuhanyzó is volt. Nem akart szextől bűzleni a megbeszéléseken, de szeretett minden megbeszélés előtt lezavarni egy menetet. Megnyugtatta. Higgadtabbá vált tőle.

Megfogadta magában, hogy amint Jude kiteszi a lábát az irodájából, vége a viszonynak, nincs tovább. Az volt a személyes szabálya, hogy nem fekszik le a Falcon Bay színészeivel. Meglovagolhatja őket, mielőtt aláírják a pontozott részt, rávethetik magukat, miután kikerültek a sorozatból (igaz, ilyet sose csinált; nem volt ínyére a használt áru), de amíg ugyanazon a műsoron dolgoztak, mint ő, addig nem ért hozzájuk. Túl sok drámával járt volna, ezért is tartotta magát távol a Falcon Bay jelenlegi szereplőitől. Szerencsére bőven akadt más forrása. Azért részesítette előnyben a színészeket, mert mindenre kaphatók voltak. Mintha még szex közben is meghallgatáson lennének. Ami közhelyes volt, Helen azonban nem tagadta meg magától ezt az élvezetet.

Jude volt az első, akivel megszegte ezt a szabályt. S noha a szex észbontó volt, a távollétében sosem hiányolta a férfit. Talán éppen azért volt olyan különleges ez a mai enyelgés, mert Jude Roscoe-t – hála egy becsapott ajtónak, melytől a földre hullt a fotója – kiírják a sorozatból. És mivel a férfinak befellegzett, Helen úgy okoskodott, hogy tulajdonképpen már nem is követett el szabályszegést.

Amíg Jude zuhanyozott, Helen visszaült az íróasztalához, a háta mögött hullámzott a tenger. Szüksége volt egy kis kényeztetésre Jake hisztériarohama után; úgy érezte, határozottan megérdemelt némi gyönyört, miután egy szobába kényszerült Jake-kel.

Felhúzta a tűsarkúját, és fájdalom hasított a sarkába, amiről eszébe jutott dr. Kirk, a másik önimádó okostojás. Amikor felkereste a lábfájása miatt, az orvos képes volt azt mondani neki, hogy minden nő életében elérkezik az a kor, amikor szögre kell akasztania a tűsarkút, és meg kell békélnie a lapos talpú cipővel. Helen a legszívesebben felpofozta volna, ám ehelyett vállalta a kihívást, és kétszer is kés alá feküdt, hogy akkor húzhasson tizenöt centis tűsarkút, amikor csak akar. Ezután diadalmasan bemasírozott a doktor rendelőjébe szűk szoknyában, a legmagasabb tűsarkújában. Ahogy eljött tőle, látta, mennyire kívánta őt az orvos, és ettől még édesebbnek tűnt a diadal.

Amikor eszébe jutott ez a pillanat, elöntötte a forróság; a stressz és a konfliktus afrodiziákumként hatott a libidójára. Most, hogy Jude távozik a sorozatból, a sok változtatás miatt Helen tudta, hogy aligha marad ideje új viszonyba bonyolódni, és gondolatban végigpörgette az ismerősei nevét, hátha talál egy botránymentes pasit, akit beírhat a szexnaptárjába. Eszébe jutott Peter, a vízvezeték-szerelő, akivel az egyik vendégfürdőszobáját újíttatta fel. A férfi számos orgazmussal ajándékozta meg a kéthetes munka során, és az azóta megejtett néhány alkalommal sem okozott neki csalódást.

Egészen belefeledkezett az erotikus merengésbe, amikor lenyomódott az ajtókilincs. Mivel azonban zárva volt, a látogató dallamosan bekopogott az ajtón. Helen már jól ismerte ezt a kopogást. Odasietett a fürdőszobaajtóhoz, és benyitott. Jude meztelenül állt a szoba közepén, és felragyogott az arca, mert azt hitte, Helen csatlakozik hozzá egy második menet erejére. A farka máris keményedni kezdett, ám a nő szavaira egyből lekonyult.

– Valaki van az ajtó előtt – sziszegte Helen. – Maradj itt, és hallgass! – Az ajkához emelte a mutatóujját.

Jude hanyagul vállat vont, és tovább szárítgatta formás testét.

Az ördögbe! – gondolta Helen, és az ajtó felé indult. A férfi nedves teste láttán neki is kedve támadt egy második körre, de előbb a látogatóval kellett foglalkoznia.

Amint kattant a zár, kitárult az ajtó, és belépett Farrah Adams.

– Édes istenem, ez a szipirtyós ötlet egyszerűen zseniális! – Elsuhant Helen mellett, és lehuppant ugyanarra a kanapéra, ahol pár perccel korábban Helen úgy lovagolt Jude-on, mintha az élete múlna rajta.

Farrah sosem bajlódott az udvariaskodással, rögtön kimondta, ami a fejében volt.

– Miért zártad be az ajtót?

– Ja, csak zuhanyoztam – válaszolta Helen annyi közönnyel, amennyi csak kitelt tőle ennyi orgazmus után.

Farrah felvonta a szemöldökét.

– Nem lep meg. Én is mindig úgy érzem, hogy rám fér egy alapos mosakodás, miután egy szobában tartózkodtam azzal a pöcsfejjel.

Helen vállat vont, és végignézett a barátnőjén. Megismerkedésük, noha hosszú évekkel ezelőtt történt, még mindig frissen élt az emlékeiben.

A csaknem száznyolcvan centi magas, csokibarna bőrű, zöld szemű Farrah alakja Grace Jones Bond-lány-korszakát idézte, és bármelyik divatkifutón megállta volna a helyét. A haját drasztikusan rövidre nyírta, mert ezen a maszkulin munkahelyen az androgün megjelenést preferálta, mellyel rendre meghökkentette férfi kollégáit (akik egytől egyig rajongtak érte). Annak ellenére, hogy férfiasan öltözködött, nem tudta elrejteni gyönyörű testét: karcsú alakját, hosszú, sima lábait, izmos karját és hasát, és hetyke, kemény melleit. Ha Farrah jelen volt, minden szempár rászegeződött.

Noha csaknem tíz év volt a korkülönbség köztük, Farrah és Helen már közel harminc éve ismerte egymást. Amikor először találkoztak, Helen még csak asszisztensként dolgozott, új volt a Falcon Baynél, és mentora, a félelmetes Caroline St. James basáskodott fölötte. A sorozat épp egy tizennégy éves lányt keresett Lucy Dean elveszettnek hitt szerelemgyerekének szerepére. Mint oly gyakran, az egyik fejes a saját lányának szánta a szerepet, ám a látszat kedvéért meghallgatást tartottak, nem választották rögtön a protekcióval benyomott rokongyereket, és ezt a meghallgatást a naiv Helen vezényelte le. Szegény sztárpalántáknak esélyük sem volt, hiába bizonyultak tehetségesebbeknek. Ez a fajta viselkedés gyakran megesett a stúdiók világában, és az ifjú Helen rosszul volt tőle.

Akkoriban Helen egy apró, ablaktalan irodában dolgozott, amely egyben raktárként is szolgált. Kevesebb levegő volt benne, mint egy lyukas kerékabroncsban, és a villogó neoncső olyan fejfájást okozott, hogy Helen azt fontolgatta, lemondja a többi meghallgatást. Hisz egyébként is, mi értelmük volt? Ám ekkor belépett Farrah, és Helennek elakadt a lélegzete. Volt benne valami Marilyn Monroe-ból – nem a külseje miatt, hanem ahogy felragyogott a kamerák előtt. Helen tudta, hogy Farrah ezerszer jobb lenne annál a sumák kis kedvencnél, aki már a fodrász és a sminkes székében ült. Ráadásul Farrah félvér származásának köszönhetően némi színt hozna a sorozatba. És ezzel kiderülne valami Lucy ízléséről a férfiak terén, ami akkoriban tabunak számított. Helen biztosan tudta, hogy Farrah-val mindenki nyerne.

Ugyanakkor Helen volt az új lány. Ami azt jelentette, hogy kávéért szaladt, forgatókönyvet kapcsozott, és csinosan álldogált – a sarokban. Véleményt nyilvánítani határozottan nem az új lány dolga volt. Helen fittyet hányt arra, hogy mi volt a dolga, és mi nem. Mindenkivel beszélt, a főnökétől kezdve a produceren át, még az írókkal és az operatőrökkel is. Lejátszotta nekik Farrah meghallgatását. Mindenki egyetértett abban, hogy Farrah különleges tehetség volt, de senki sem akarta megkérdőjelezni a csatorna döntését, miszerint a szerep a fejes gyerekéé. Helen elborzadva nézte a lány meghallgatásának felvételét; annyi élet se volt benne, mint egy fabábuban. Így végül drasztikus lépésre szánta el magát. Úgy döntött, hogy közvetlenül a sorozat sztárjával fog beszélni. Ami jókora kockázattal járt, ám volt valami megkapó Farrah-ban, amiről Helen nem akart ilyen könnyen lemondani. Elindult át, tűsarkúja végigkopogott az öltözőkhöz vezető folyosón.

Catherine Bell volt Lucy Dean zseniális arca, a sorozat dobogó szíve. A főszereplő megtestesítőjeként ezért ő állt a Falcon Bay tehetségpiramisának csúcsán. Catherine akkoriban harmincéves volt, de sokkal idősebbnek tűnt. Nem a külseje, hanem a méltósága és az önbecsülése miatt, melynek köszönhetően még a leghevesebb viharban is meg tudta őrizni a nyugalmát.

Amikor a huszonegy éves Helen odaért az öltözőjéhez, és halkan bekopogott az ajtaján, imádkozott, hogy Catherine megőrizze zen mesterekhez illő hidegvérét, és ne haragudjon meg a zavarásért és a munkahelyi protokoll áthágásáért.

A tévéstúdióban nem sok hely akadt, ahol félre tudott vonulni egy színész. A társalgó a halványzöld falaival és semleges szőnyegével mindig zsúfolásig telt színészekkel, akik vagy a szerepüket tanulták, vagy rivális sorozatokat néztek és panaszkodtak, s így ritkán nyújtott menedéket, ezért nem maradt más, csak az öltöző. Ez többnyire egy apró, egyszerű szoba volt egyetlen árva ablakkal – egy hely, ahol a színész átöltözhetett, és még egyszer, utoljára ránézhetett a forgatókönyvre, mielőtt átkísérték a kaotikus díszletbe. Egy ilyen szobán többnyire három-négy színész osztozott egyszerre, ám Catherine Belle-nek saját öltözővel rendelkezett, amely nem volt se kicsi, se jellegtelen. Három ablaka is volt, és egy tengerre néző erkélye, a falakon pedig absztrakt festmények olyan fiatal jersey-i festőktől, akikre Catherine a pártfogoltjaiként tekintett, mivel megvette az alkotásaikat. A jó ízlését bizonyítandó volt két Claude Cahun-fotója is. Senki sem kopogott be Catherine ajtaján, hacsak nem egy fontos producer volt az ember, még fontosabb információval. Vagy egy közeli barát.

Manapság Helen bármikor bekopogtathatott Catherine ajtaján, ám akkoriban még egyáltalán nem szerepelt a listán.

– Van egy perce, Miss Belle?

– Rengeteg percem van – válaszolta Catherine, amikor Helen benyitott, és megpillantotta a színésznőt Lucy Dean-hacukában, behunyt szemmel, jógapózban –, és mind az enyém, drágám. Ezért nem akarom, hogy felvétel előtt bárki megzavarjon.

Helen kiérezte a hangszínből, hogy nem sok jóra számíthat. Catherine könnyedén ki is rúgathatja a zavarásért. Az lett volna a legokosabb, ha udvariasan bocsánatot kér, becsukja az ajtót, és lábujjhegyen eltipeg onnan. Helen azonban nem így tett.

– Még nem ismerjük egymást – mondta –, Caroline-nak segítek a szereposztásban, és…

– Akkor Caroline-t fogom felhívni, ha nem tűnsz el most azonnal – szakította félbe Catherine, egy fokkal ingerültebb hangon.

A fenébe – gondolta Helen. Nem erre számított. Ha Catherine valóban felhívja a főnökét, lőttek a kilátásainak. Ez volt az utolsó esélye arra, hogy elsétáljon abban a reményben, hogy Catherine nem fogja felismerni. Ami sanszos volt, mivel még rá se nézett. Helennek azonban nem volt szokása feladni a meggyőződését. Érezte, hogy meg kellett ragadnia ezt a lehetőséget – most vagy soha.

– Csupán egy percet kérek a drága idejéből, ígérem, nem bánja meg. Ha tévedek, nyugodtan kirúgathat, amiért átléptem a hatáskörömet, nem fogok tiltakozni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha nem nézi meg ezt a felvételt, az új sorozatbeli lánya az egész cselekményszálat tönkre fogja tenni. Olyan lesz, mintha futóhomokkal játszana, magába fogja rántani. – Mindezt olyan gyorsan hadarta el, amilyen gyorsan csak tudta, hogy mindent eldarálhasson, mielőtt belé fojtják a szót.

Néhány másodpercnyi hallgatás után, mely egy teljes órának tűnt, Catherine végre kinyitotta a szemét, és Helenre emelte. Tökéletesen mozdulatlan maradt a jógapózban. Helen óvatosan belépett a szobába, nem vette beleegyezésnek Catherine hallgatását, de elutasításnak sem. Mielőtt Catherine megszólalt volna, bedugta a kazettát a szoba sarkában lévő lejátszóba. Szótlanul nézték Farrah meghallgatását. Az arckifejezéséből ítélve sikerült meggyőzni Catherine-t.

Helen azonban biztosra akart menni.

– Ő a lánya, nem más. Ha vele játszik, nemzetközi díjat hoz magának a szereplése.

Catherine hosszan nézte a parányi, hordozható tévéképernyőt, a kimerevített kép homályos volt, Helen pedig le sem tudta venni a szemét Catherine-ről. Nyilvánvaló volt, hogy akárcsak Helen, ő sem látott még ennyire nyers, ennyire meggyőző és felkavaró tehetséget. És nyilván az a tény is feltűnt neki, hogy a lány nem volt fehér. Mindenki tudta, hogy Catherine szerette volna kicsit összetettebbé tenni Lucy Dean karakterét, márpedig ha Farrah játssza az örökbe adott lányt, nos, az bizony forradalminak hat majd a nyolcvanas években.

Helen csupán egy dologban tévedett: Catherine ezzel nemcsak a nemzetközi díjat nyerte el, hanem az első Emmyt és Golden Globe-ot is. Nyolc évvel később pedig, Farrah utolsó epizódjában, amelyben Catherine kihúzta a lánya holttestét a tengerből, az első BAFTA-ját is megkapta. Ami nem csoda. Ketten együtt tévés történelmet írtak. Világszerte megrendítette a közönséget a jelenet, melyben véget ért a kapcsolatuk, ahogy Lucy Dean kivonszolta a lánya testét az aranyló partra, majd térdre zuhant, és könyörgött Istennek, hogy inkább őt vegye magához helyette. Bőgtek a szirénák, sírtak a sirályok, és hullámzott a tenger, ahogy több mint kétszázmillió néző gyászolta együtt Lucy Deannel a lánya halálát, amibe sose törődött bele igazán. A fájdalmas felismerés, hogy már soha nem tudja jóvátenni a hibáit, úgy megrendítette a nézőket, mint még soha, és ezzel örökre a szívükbe zárták Lucy Deant.

Catherine globális jelenséggé nőtte ki magát, ő lett a világ legnagyobb szappanoperasztárja, és Helen gyakorlatilag annak a vakmerő lépésnek köszönhette a karrierjét, hogy rárontott a sorozat hírességére. Azzal, hogy megmutatta a felvételt Catherine-nek, aki támogatta Helent abban, hogy Farrah kapja a szerepet a fejes gyereke helyett, Helen egy sor komoly díjat biztosított a műsornak, és ezzel ő maga is nélkülözhetetlenné vált.

Amikor Caroline St. James nyugdíjba vonult, Helen vette át a helyét, és megkapta a tágas irodát, melyben jelenleg üldögélt Farrah-val. Miután Farrah úgy döntött, hogy kamera mögé áll, ő lett a forgatókönyvírók feje, és csaknem harminc évvel később rendezni is kezdett. A korkülönbség ellenére Catherine, Helen és Farrah jó baráttá váltak, szinte a Falcon Bay hajnalától kezdve, és ezt a barátságot meg is akarták őrizni, amíg be nem alkonyul a sorozatnak. A szereplők és a stáb csak a Falcon Bay titánjaiként utaltak a trióra.

Ahogy Farrah kényelembe helyezte magát Helen kanapéjának egyik végén, gúnyos mosolyra húzódott a szája, és ártatlan őzikeszemében hamis fény csillant.

– Szóval Jake azzal kérkedik, hogy egy isteni hang sugallta neki a nagy ötletet – mondta, és lapozgatni kezdte a Helen dohányzóasztalán fekvő Variety magazint.

Helen a szemét forgatta. Hát, ez nem tartott sokáig – gondolta.

– Milyen érdekes, hogy ez az isteni hang kiköpött az én hangomon beszélt – vágta rá élesen.

– Tudtam, hogy a te ötleted volt. Férfiak! – sóhajtott fel Farrah, és félredobta a magazint. – Egyetlen éjszakát kérek, kifogyhatatlan lőszert és mentelmi jogot.

Helen csak nevetett a csábító ötleten. Ekkor eszébe jutott, hogy meg kell szabadulnia Farrah-tól, mielőtt Jude leleplezi magát azzal, hogy ügyetlenül leejt valamit, és feltartotta a kezét, hogy a barátnője hallgasson. Jelenleg nemcsak a szereplőválogatás, hanem átmenetileg a sajtó is az ő reszortja volt – a legutóbbi sajtóst kipenderítették, mert híreket szivárogtatott ki, Jake pedig sajnálta a pénzt arra, hogy felvegyen valakit a helyére. Helen fogta a telefont, vörös körmeivel döfködni kezdte a számokat, és felhívta Ross Owent, a Herald szerkesztőjét. Legtöbben csak az elutasító asszisztensével tudtak beszélni, Helennek azonban megvolt a közvetlen száma. Történt köztük egy s más a múltban, ami azt jelentette, hogy ha Helennek némi hírverésre volt szüksége, elég volt csupán tárcsáznia. Ezzel mindenki jól járt, még szex nélkül is, ami történetesen egész jó volt, és bizarr módon perverz, annak ellenére, hogy a fickó azért kapta a fizetését, hogy elítélje mások erkölcstelen viselkedését.

– Helen! Minden oké? – szólt bele Ross. Hiába a faragatlanul jóképű arc és kigyúrt test, a férfinak szinte gyerekhangja volt a telefonban.

– Volt néhány nem fogadott hívásom tőled – hazudta Helen, és rákacsintott Farrah-ra, aki kíváncsian hegyezte a fülét.

– Tőlem? – kérdezte őszinte döbbenettel Ross.

– Ne hívogass már állandóan! Tudod, hogy beavatlak, amibe csak tudlak, de erről most igazán nem beszélhetek.

Farrah arcán pajkos mosoly jelent meg, amikor leesett neki a tantusz.

– Ide hallgass, tudod, hogy szeretlek – te vagy a kedvenc firkászom. – Helen tudta, hogy Rossnak felforrt az agyvize, ha valaki „firkásznak” merte nevezni, ezért nem hagyott ki soha egyetlen kínálkozó alkalmat sem. – Ám ezúttal nem adhatom ki neked az exkluzív hírt. Addig nem, amíg alá nem írjuk a papírokat, és le nem szerződtetjük.

– Mi lesz aláírva és ki lesz leszerződtetve?

Horogra akadt a halacska. Helen hallotta a vékony gyerekhangban. Ross kiszimatolta a hírt, és meg akarta kaparintani.

– Amint meg tudom erősíteni, te leszel az első, akit felhívok. Ígérem. Rohannom kell, kész őrültekháza ez a hely!

Azzal letette a telefont, és az ujja köré csavart egy selymes hajtincset, amit akkor csinált, amikor meg volt elégedve magával.

A két nő kinézett az ablakon a békésen hullámzó tengerre. Csak a csillogó habok, és olykor egy-egy tengeri madár hangja.

– Ennyit az „őrültekházáról” – nevetett fel Farrah, aki megértette Helen tervét, mielőtt megszakadt volna a hívás. – Szerinted meddig tart, mire felhívja Amandát?

– Szerintem már tárcsázott is. Figyelmeztettem Amandát, hogy ma ne fogadjon hívásokat a sajtótól. Holnapra mindenki azt akarja tudni, hogy mi készül a Falcon Bayben.

Farrah a barátnőjére sandított, és felvillantott egy elismerő mosolyt.

Könnyű volt csodálni egy olyan színésznőt, mint Catherine, aki nap nap után elkápráztatta a nézőket a tehetségével. Ám egy olyan munkakörben, mint Helené, a tehetség épp abban rejlett, hogy ne mutassa ki, hogy csak színészkedik. És Helen ebben verhetetlen volt.

– Mint mondtam – szólt Farrah, és felállt –, zseniális ötlet. Szóval melyik színésznőt szánod az új bestia szerepére?

– Ó, már van egy-két ötletem – dorombolta Helen sejtelmesen. Farrah-nak tetszett a barátnője szemében rejlő ígéret; izgalmas időknek néztek elébe. – Most pedig menj, hadd dolgozzam az ötleteimen, hogy Jake bezsebelhesse értük az elismerést.

Farrah felkacagott, és kiment az irodából.

Helen egy pillanatig várt, majd újra bezárta az ajtót, és visszasietett a fürdőszobába.

– Van egy perced, bébi? – kérdezte Jude, és olyan pillantást vetett rá, amiért a kamera előtt begerjedt háziasszonyok ezreitől kap rajongói leveleket. Helent azonban nem hatották meg a férfi bájai. És ki nem állhatta, ha bébinek szólították, noha úgy döntött, ez egyszer elnézi neki, szánalomból. Elvégre hamarosan munkanélkülivé válik.

– Nem igazán. Le kell lépned, mielőtt ránk nyit valaki.

Jude azonban makacsul nem hagyta annyiban.

– Én csak… nem direkt hallgatóztam, csak hallottam, hogy Farrah-val arról beszéltek, hogy változás lesz a sorozatban, és igazán nem akarok paranoiásnak tűnni, de engem is érint a dolog?

– Ó, dehogy. Csak egy új női szerepről van szó – hazudta Helen, és igazgatni kezdte a haját az ajtó hátoldalán függő, életnagyságú tükör előtt, hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie.

– Akkor jó – mondta Jake, és begombolta az ingét, boldog tudatlanságban.

– Azért ugye szólsz, ha aggódnom kell valamiért? – kérdezte, és összenézett Helennel a tükörben.

– Hát persze hogy szólok – mondta Helen, és egyik kezével megcirógatta a férfi jóképű arcát, a másikat pedig a háta mögé dugta, keresztbe tett ujjakkal, hátha így megmenekül a pokol tüzétől.