A késő délutáni napsütés gazdag óarany színbe vonta a produkciós irodát. Ez volt az aranyóra, az az időpont, amikor olyan fotót lehetett készíteni, amelyet nem kellett utólag feljavítani, hála a természet legelőnyösebb szűrőjének. Amanda, aki utolsónak maradt dolgozni, becsukta a MacBookot, és betette a zárható fiókba. Ahová indult, ott nem lesz szüksége rá.
Épp a pelenkázótáskáját szedte össze az asztala alól, amikor belépett a terembe Dan.
– Sajnálom, hogy zavarlak, Amanda – szólt tétován. – Ellenőriznem kellene pár dolgot a múlt havi könyvelésben, de látom, hogy épp indulóban vagy… – Nem mozdult a küszöbről, mint aki várta, hogy engedélyt kapjon a belépésre.
– Szervusz, Dan. – Amanda elmosolyodott. – Ööö, igen, sietnem kell, hogy őszinte legyek. – A pelenkázótáskára mutatott. – Gondo
