Jessica
A karjaiban fekszem. Magunkra tekertük a takarót, és csak bámulunk kifelé a hatalmas ablakon. Előttünk a tér, ami csak a miénk.
– Megvetted a hegyünket – mondom a mellére hajtva a fejem.
– Nem az egészet.
– De egy jó kis darabot – egészítem ki vigyorogva.
– A lényeget.
Felé fordítom a fejem, mert látni akarom a szemét.
– Mikor?
Nagyot nyel, és felül az ágyban, ezért én is ezt teszem.
– Mit mikor?
– Tudod jól, hogy mire gondolok.
Úgy tűnik, hogy kényelmetlenül érzi magát. Azt kívánom, bárcsak befogtam volna a szám. A ma éjjel… Hogy is mondjam. Elképesztően csodás volt. Szeretkeztünk abban a pillanatban, ahogy beléptünk a házba, a ruhák szanaszét hevernek az előszobában. Aztán utánam jött a zuhany alá, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Mennyei volt. A világot jelenti n
