Stella
Az autó hátsó ablakából néztem, ahogy a hotelt lassan elnyelte a szürke skóciai ég. Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy tényleg távozunk.
– Olyan, mintha hátrahagynám a múltam – mondtam. – Szó szerint és átvitt értelemben is. Mind mögöttünk van.
– Milyen érzés? – kérdezte Beck.
Előrefordultam az anyósülésben.
– Nagy megkönnyebbülés. Örülök, hogy nem mentünk el a ceremóniára. Szerintem soha többé nem fogom látni Mattet és Karent.
– Florence-t és Gordyt?
– Velük biztos fogok találkozni. Florence mindvégig nagy segítség volt.
Beck csendben maradt.
– Nagyon jó barát – tettem hozzá. – Nem tudom, mihez kezdtem volna nélküle.
Megvonta a vállát.
Elég jól ismertem Becket ahhoz, hogy tudjam, érdekelte, amit mondok. Valójában nem értett velem egyet, csak nem akarta hangoztatni.
–
