Reggel Ádám mellett ébredtem. Nem vettem észre, amikor bejött a szobámba, az az esti pohár bor úgy kiütött, mintha az egész üveggel megittam volna. Nyilván a fáradtság, a gyilkosság, a túl sok esemény ütött ki, úgyhogy meglepetten, de örömmel konstatáltam, hogy az én jóképű pasim nem feledkezett meg arról, milyen pocsék napom volt, és úgy gondolta – és jól gondolta – hogy jólesne a támogatása. Igaz, amikor megérkezett, nem voltam tudatomnál, de annál kellemesebben érintett reggel, ébredés után a jelenléte. Megállapítottam, hogy szeretem az érzékenységét, azt, hogy nem egy egoista vadbarom, és tudja, mikor van rá szükségem, hogy nem hagy magamra a bajos, vacak napokon se. Mosolyogva néztem az arcát, és hirtelen jobban szerettem, mint valaha. Pedig még nem tisztáztunk mindent, lett volna mit
