Karnyújtásnyira ekkor éles sípolással felvillan egy kis fehér bébiőr, ami alig nagyobb a tenyeremnél, mégis meglepően nagy hangra képes.
– Bocsi – Betti érte nyúl és kikapcsolja. – Ez a vacak akkor is jelez, ha a kutya hangosabban szuszog.
Honnan tudhatná ezt, nincs is kutyájuk…
– Hogy vannak a gyerekek? – kérdezem mosolyogva. Délutánonként gyakran vigyázok rájuk, ha Bettinek vagy a férjének halaszthatatlan dolga akad, és gyorsan kerítenie kellene egy bébicsőszt. A kisgyerekekhez nem értek, de Betti legidősebb lánya most töltötte be a tizenhatot, és Gréti nem mellesleg a tanítványom, nála édesebb lánnyal még nem találkoztam. A középső kilenc, a legkisebb pedig három, Patrik és Zente. Kellő cukormennyiséggel – amit persze sosem vallunk be az anyjuknak – és néhány rész furcsa szuperhősös
