8.KINGA
Azt álmodom, hogy zuhanok.
Egy lépcsőházban, méghozzá magasból, olyan sebességgel, amit képtelen vagyok kontrollálni. Érzem a levegő hűvösségét, ami a bőrömet simogatja, a tehetetlenséget, amivel képtelen vagyok bármit is tenni a zuhanás ellen. Ez a legfurcsább ezekben az álmokban, tudod, hogy ez az egész csak a képzeleted szüleménye, mégis a félelem, az öröm, sőt még a fájdalom is olyan valóságos, hihető.
A szívem őrült módjára ver a mellkasomban, mégis van egyfajta elfogadás bennem, nem tudok mit tenni, nem tudom elkerülni az esést, innentől pedig csak zuhanok. Repülök, mint a papír zsebkendő, amit ledobtak a lépcső korlátjáról. Lebegek, egészen addig, amíg a föld egyre közelebb nem ér, ekkor újra elfog az idegesség, összeszorítom a szememet, várom a becsapódást, ami végül elm
