ÖREGÚR A csöndes, kis belvárosi szállodában csak annyit tudnak róla, hogy mindig fekete ruhában és magas állógallérban jár. A mozdulatai kimértek, szögletesek, általában mintha nem érezné egészen jól magát ebben a ruhában. A portás szerint katonatiszt lehetett. Ezredes talán. Szobája falán egy komoly, feketeszakállas úr képe, mellette vidámtekintetű szőke nő. Aztán egy valamivel kisebb képen a kolozsvári Farkas utca. Ő maga ritkán tartózkodik otthon. Már korareggel átmegy a Múzeum körúti kávéházba. Haboskávé, két süteménnyel. Így megy ez évek óta. Amint elfogyasztotta a kávéját, a szomszéd asztaltól fölkel egy görnyedt, ősz férfi. – Jó reggelt, méltóságos uram. – És leül mellé. Egy darabig szótlanul gubbasztanak egymás mellett. Aztán a méltóságos úr – anélkül, hogy a másikra nézne – elke

