(KARÁCSONY)
Hullott ez a fa, pocsékul hullott. Az asztal tele volt apró kis tűlevelekkel meg valami finom, zöldesszürke porral. János egy mozdulatot tett a fa felé, és akkor az ő keze is tele lett tűlevelekkel. Ingerülten rázogatta a kezét.
Hiába, a levelek ráragadtak.
Apa félig lehunyt szemmel feküdt. Mint akit bánt a fény, de azért nem szól. A párna alá nyúlt. Hosszú, fehér ujjai méltatlankodva matattak a párna alatt. Gyűrött, koszladt zsebkendő bu-kott ki.
– Becsaptak ezzel a fával. – János még mindig az ujjait rázogatta. Elkezdte fújni, mintha ez valamit segítene. – Hullik, és milyen görbe, mindjárt felborul.
– Mert ezt se te vásároltad. – Apa egy újabb zsebkendőt húzott elő a párna alól. Valósággal kavarta ezeket a zsebkendőket. – Ezt is rásóztad a Filire.
– A Filire? De hiszen
