12.
265 Words
12.Ha kicsit félretesszük a képzelt kapcsolatokat, mi a helyzet a valósággal? Az persze, ahogy feljebb leírtuk, nem megismerhető. De gondolkodjunk el ezen az aspektusán:
A közelmúltban kihalt a szaúdi gazella, a japán oroszlánfóka, a karibi barátfóka, a karácsony-szigeti törpedenevér, a korallszirti mozaikfarkú patkány, a kaliforniai disznódelfin, az alaogasi liánjáró, a brazil rejtélyes vadász, a Spix ara, a Pouli-gyapjasmadár, az északi szélesszájú orrszarvú, a hegyi tapír, a haiti patkányvakond, az óriásvidra, a texasi prérityúk, az ibériai hiúz, a mezopotámiai dámszarvas, a japáníbisz, az arab bejza, az arany piszeorrú majom, a Sri Lanka-i elefánt, az indri, a nyugati vöröskolóbusz, a hegyi gorilla, a Parma-kenguru, az abesszin kőszáli kecske, a véznaujjú maki, a vikunya, az óriáspanda, a majomevő sas és becslések szerint még kétszáz emlősfaj, hétszáz madárfaj, négyszáz hüllőfaj, hatszáz kétéltűfaj és négyezer növényfaj.
A kihalások jelenleg több ezerszeres ütemben történnek a földtörténetben a megszokotthoz képest, vagyis ez a hatodik tömeges kihalási esemény a Föld történelme során, ezáltal az antropocén kor egyértelmű határvonala, ami azt jelenti, hogy egy olyan bioszféra-katasztrófát élünk át, amelynek a nyomát meg fogják őrizni a fosszíliák, amíg a Föld bolygó létezik. Továbbá ez a tömeges kihalás az egyik legeklatánsabb példája az emberiség visszafordíthatatlan cselekedeteinek a kihalás visszafordítását célzó összes erőfeszítés és a Föld általános életereje ellenére. Az óceánok elsavasítása és oxigénszintjének csökkenése is jól példázza azokat a cselekedeteinket, amelyeket nem lehet visszacsinálni, továbbá hamarosan annyira megerősödhet az óceánok elsavasítása/deoxigenizációja és a kihalások közötti kölcsönhatás, amennyiben az előbbi rendkívüli mértékben felgyorsíthatja az utóbbit.
Persze az evolúció újra végül betölti majd ezeket az ökológiai fülkéket új fajokkal. A fajok jelenlegi bősége nem egészen húszmillió éven belül vissza fog állni.
- Writer
