Alapítvány és Föld

1:

– Miért tettem? – kérdezte Golan Trevize.

A kérdés nem volt új. Amióta csak megérkezett Gaiára, újra meg újra feltette magában. Valahányszor felriadt mély álmából a kellemesen hűs éjszaka kellős közepén, ez a kérdés visszhangzott az agyában, mint valami halk dobpergés: „Miért tettem? Miért tettem?”

De csak most szánta rá magát, hogy Gaia öregjétől, Domtól is megkérdezze.

Dom pontosan tudta, milyen feszült idegállapotban van Trevize, mert képes volt arra, hogy érzékelje a tanácsos elméjének finom szerkezetét. Mégsem válaszolt. Gaia soha semmilyen módon nem nyúlhat Trevize elméjéhez, és a kísértésnek úgy állhat ellen a leginkább, ha szinte aggályosan figyelmen kívül hagyja a tanácsos érzéseit.

– Mit miért tett, Trev? – kérdezte Dom. Nehezére esett volna, ha egy szótagnál többet kell kiejtenie egy névből, de a dolognak nem volt jelentősége, Trevize is megszokta lassan.

– Miért döntöttem így? Miért mondtam, hogy Gaia legyen a jövő?

– Igaza volt, amikor így döntött – nézett föl ültéből Dom az előtte álló alapítványi férfira. Mélyen ülő szeme vén és komoly volt.

– Persze hogy azt mondja, igazam volt – mordult fel Trevize ingerülten.

– Én/mi/Gaia tudjuk, hogy igaza volt. Épp ezért értékes a számunkra. Mert képes rá, hogy hiányos adatok alapján jusson a helyes döntésre. És ön döntött. Gaiát választotta! Éppúgy elvetette az Első Alapítvány fejlett technológiájára épülő Galaktikus Birodalom anarchiáját, mint a Második Alapítvány fejlett mentális erejére épülő Galaktikus Birodalom anarchiáját. Úgy ítélte meg, hogy egyik sem lehet tartós életű. Így aztán Gaiát választotta.

– Igen – jelentette ki Trevize. – Úgy, ahogy mondja! Gaiát, a szuperorganizmust választottam, a közös elméjű, közös személyiségű bolygót, ahol az embernek az „én/mi/Gaia” kiagyalt névmáshoz kell folyamodnia, ha ki akarja fejezni a kifejezhetetlent. – Nyugtalan léptekkel járkált föl-alá. – És a végén megszületik Galaxia, a szuperszuperorganizmus, hogy felölelje ezt az egész nyüzsgő Tejutat.

Megtorpant, s szinte rátámadt Domra:

– Érzem én, hogy igazam van, ahogy érzi ön is, de ön akarja, hogy Galaxia megszülessék, tehát elégedett a döntésemmel. Bennem viszont van valami, ami nem akarja ezt, ezért nem tudom olyan könnyen elfogadni, hogy helyesen határoztam. Tudni akarom, miért döntöttem így; csak akkor láthatom be, hogy jogos volt, ha mérlegre tettem, és valóban jogosnak ítéltem. Nem elég, ha csak érzem, hogy igazam volt. Hogyan tudhatom meg, hogy igazam volt? Mi a módja, hogy megbizonyosodjam róla?

– Én/mi/Gaia nem tudjuk, hogyan sikerült eljutnia a helyes döntéshez. Fontos, hogy tudjuk, ha már úgyis a birtokunkban van a döntés?

– Ön az egész bolygó nevében beszél, ugye? Az a közös öntudat beszél magából, ami benne van minden egyes harmatcseppben, kavicsban, de még a bolygó folyékony magjában is?

– Úgy van, s megtehetné ugyanezt a bolygó bármely része, amelyben kellő intenzitással él ez a közös öntudat.

– És ez a hatalmas, közös öntudat beéri azzal, hogy engem holmi fekete dobozként kezeljen? S mert ez a fekete doboz működik, már nem is kell tudni, mit rejt a belseje…? Ez egyáltalán nincs ínyemre. Nem óhajtok fekete doboz lenni. Tudni akarom, mi van belül. Tudni akarom, hogyan és miért szavaztam úgy, hogy Gaia és Galaxia legyen a jövő. Csak így találhatom meg a nyugalmamat és a lelki békémet.

– De hát miért ilyen elégedetlen vagy bizalmatlan a saját döntésével szemben?

Trevize mély lélegzetet vett.

– Mert én nem akarok egy szuperorganizmus része lenni – válaszolta halkan, de ellentmondást nem tűrően. – Nem akarok alárendelt rész lenni, amelytől a szuperorganizmus bármikor megszabadulhat, ha úgy ítéli meg, hogy ezzel szolgálatot tesz a nagy egésznek.

Dom töprengve nézett rá.

– Vagyis meg akarja változtatni a döntését, Trev? Megteheti, ön is tudja.

– Nagyon szeretném megváltoztatni; de csak azért, mert ellenszenvesnek találom, nem tehetem meg. Előbb meg kell tudnom, helyesen döntöttem-e vagy sem, csak aztán tehetek bármit is. Nem elég, ha csak érzem, hogy jól választottam.

– Ha érzi, hogy igaza van, akkor igaza is van. – Mindig ez a nyugodt, szelíd hang, amely annyira ellentétes volt a Trevize lelkében kavargó indulatokkal, hogy szinte felbőszült tőle.

Amikor fojtott hangon megszólalt, tudta, hogy most győzi le magában azt a makacs ingadozást érzés és tudás között.

– Meg kell találnom a Földet.

– Mert van valami köze ahhoz, hogy maga ilyen szenvedélyesen igényli a tudást?

– Mert ez is egy megoldandó feladat, amely elviselhetetlenül nyugtalanít, és mert érzem, hogy a kettő összefügg egymással. Nem vagyok-e fekete doboz? Egyszerűen érzem az összefüggést. Ennyi nem elég, hogy tényként fogadja el?

– Talán – válaszolta Dom szemrebbenés nélkül.

– Ha igaz, hogy a galaxis népét immár évezredek óta – lehet, hogy húszezer éve – foglalkoztatja a Föld, akkor hogy lehet, hogy mindent elfelejtettünk, ami a származásunk bolygójára vonatkozik?

– Húszezer év hosszabb idő, mint gondolja. Sok szempontból vajmi keveset tudunk a Birodalom korai időszakáról is; legendák sorát ismerjük, melyek szinte bizonyosan költöttek, de azért meséljük őket, még hiszünk is bennük, mert nincs helyettük más. És a Föld régebbi, mint a Birodalom.

– Pedig biztosan vannak följegyzések. Az én jó barátom, Pelorat, az ősi Föld mítoszait és legendáit gyűjti; mindent, amit csak össze tud szedni a forrásokból. Ez a hivatása, mi több, a szenvedélye is. De csak ezeket a mítoszokat és legendákat ismerjük. Nincsenek hiteles feljegyzések, dokumentumok.

– Húszezer esztendős dokumentumok? A tárgyak megrongálódnak, tönkremennek, elpusztulnak, ha nem kezelik őket szakszerűen, vagy ha háború van.

– Akkor is kellett volna feljegyzéseket készíteni a dokumentumokról; másolatokat a másolatok másolatairól, és további másolatokat e másolatok másolatainak a másolatairól; használható anyagot, mely sokkal fiatalabb a húszezer esztendős eredetinél. Ezeket eltüntették. A Trantoron lévő Galaktikus Könyvtárban meg kellett lenniük a Földre vonatkozó dokumentumoknak. Az ismert történelmi évkönyvek hivatkoznak rájuk, de maguk a dokumentumok már nincsenek meg a Galaktikus Könyvtárban. Itt-ott még fellelhető egy-egy rájuk vonatkozó utalás, de az eredeti idézetek már nincsenek meg.

– Emlékezzék csak, a Trantort néhány évszázada teljesen kifosztották.

– A Könyvtár érintetlen maradt. A Második Alapítvány tagjai megvédték. És éppen ők fedezték föl nemrégiben, hogy a Földre vonatkozó anyagnak nyoma veszett. Ezt az anyagot szándékosan tüntették el, méghozzá nem is olyan régen. Miért? – Trevize felhagyott a járkálással, fürkésző tekintetét Domra szegezte. – Ha megtalálom a Földet, rá fogok jönni, mit rejteget…

– Rejteget?

– Vagy rejteget, vagy rejtőzik. Ha ezt sikerül tisztáznom, úgy érzem, azt is tudni fogom, miért választottam Gaiát és Galaxiát a saját önálló egyéniségünk kárára. Úgy gondolom, akkor tudni fogom, nemcsak érezni, hogy helyesen cselekedtem, és ha helyesen cselekedtem – vonta föl megadóan a vállát –, akkor jöjjön, aminek jönnie kell.

– Ha így látja – mondta Dom –, és úgy érzi, meg kell keresnie a Földet, mi természetesen mindenben segítünk önnek, amiben csak tudunk. Mindenben persze nem vagyunk képesek segíteni. Én/mi/Gaia például nem tudjuk, hol található a Föld a galaxist felépítő világok határtalan vadonában.

– Nekem akkor is meg kell keresnem – szögezte le Trevize. – Akkor is, ha a galaxis végtelen csillagfelhőjében reménytelennek látszik a kutatás, s akkor is, ha az utat egyedül kell végigjárnom.