Alapítvány és Föld

5:

Csendes eső esett. Trevize fölnézett az egyhangú, szürkésfehér égre.

Esőkalapján leperegtek az esőcseppek, s onnan mindenfelé szétszóródtak, így teste száraz maradt. A szertefröccsenő cseppek elől távolabbra húzódó Peloratnak nem volt ilyen védelme.

– Nem értem, mire jó, ha csuromvizesre áztatja magát, Janov – jegyezte meg Trevize.

– Engem nem zavar, ha megázom, drága barátom – válaszolta Pelorat szokott komolyságával. – Csendes, meleg eső esik, s igazából a szél sem fúj. És különben is, hogy a mondást idézzem: „Ha az Anakreonon vagy, tégy úgy, mint az anakreoniak.” – Kezével intett a néhány gaiai felé, akik csendben álldogálva a Távoli Csillagot figyelték. Szétszóródtak a hajó körül, mint a fák a gaiai ligetekben; egyikük sem viselt esősapkát.

– Gondolom, ők nem bánják, ha átnedvesednek, hiszen Gaia többi része is nedves – tűnődött Trevize. – A fák… a fű… a föld… minden nedves, és minden Gaia, beleértve a bolygólakókat is.

– Én észszerűnek gondolom – jegyezte meg Pelorat. – Nemsokára előbújik a nap, és hamar megszárad minden. A ruha nem gyűrődik, nem megy össze, nincs hidegérzet, és mivel nem léteznek haszontalan kórokozó mikroorganizmusok, senki sem fázik meg, nem kap influenzát vagy tüdőgyulladást. Akkor meg mi rossz van abban, ha kicsit vizes lesz az ember?

Trevize minden további nélkül belátta az okfejtés logikáját, de a világért sem mondott volna le sértődöttségéről.

– Azért nem kellene épp akkor esnie, amikor útnak indulunk. Gaián nem esik az eső, ha ő nem akarja. Ez majdnem olyan, mintha így akarná kimutatni, mennyire megvet bennünket.

Pelorat szája széle egy pillanatra megrándult.

– Lehet, hogy bánatában sír, amiért elhagyjuk.

– Lehet – hagyta rá Trevize –, én viszont nem sírok.

– Ami azt illeti – fűzte tovább a szót Pelorat –, szerintem a talajnak ebben a térségben most nedvességre van szüksége, s ez a szükséglet fontosabb, mint a maga vágya a napfény után.

Trevize elmosolyodott.

– Ugye maga tényleg megszerette ezt a bolygót? Úgy értem, Blisstől eltekintve is.

– Igen – válaszolta Pelorat majdnem szégyenkezve. – Én mindig nyugodt, szabályos életet éltem, és gondolja csak el, milyen jó dolgom lenne itt, ahol egy egész világ dolgozik azon, hogy semmi se zavarja meg a nyugalmat és a rendet. Végtére is, Golan, ha házat építünk – vagy akár ezt a hajót –, a lehető legtökéletesebb menedékké próbáljuk formálni. Felszereljük mindennel, amire csak szükségünk lehet, gondoskodunk a megfelelő hőmérsékletről, a jó minőségű levegőről, a világításról és minden egyéb fontos dologról, melyet úgy szabályozunk és működtetünk, hogy amennyire csak lehet, a kényelmünket szolgálja. Gaia nem más, mint a kényelem- és biztonságérzet vágyának egy egész bolygóra való kiterjesztése. Mi rossz van ebben?

– Ebben az a rossz – válaszolta Trevize –, hogy a házam vagy a hajóm úgy van megépítve, hogy megfeleljen nekem. Én nem úgy vagyok megépítve, hogy megfeleljek neki. Ha Gaia része lennék, lehetne a bolygó akármilyen ideálisan megszerkesztve, hogy megfeleljen nekem, rettenetesen zavarna a tudat, hogy nekem is meg kell felelnem neki.

Pelorat elbiggyesztette a száját.

– Erre azt is mondhatnám, hogy minden társadalom önmagához alakítja a tagjait. Kialakulnak szokások, melyek a társadalmon belül nyernek csak értelmet, s így minden egyént szoros szálakkal fűznek a társadalom szükségleteihez.

– Az általam ismert társadalmakban az egyén fellázadhat. Vannak különcök, de még bűnözők is.

– Maga különcöket és bűnözőket akar?

– Miért ne? Maga és én különcök vagyunk. Bizonyos, hogy nem a Terminuson élő átlagembert testesítjük meg. Ami pedig a bűnözőket illeti, ez meghatározás kérdése. És ha a bűnözőkkel kell megfizetnünk az árat a lázadókért, eretnekekért és géniuszokért, én hajlandó vagyok ezt az árat megfizetni. Elvárom, hogy az ár meg legyen fizetve.

– Csak bűnözőkkel lehet fizetni? Nem lehetnek lángelmék bűnözők nélkül?

– Nem születhetnek zsenik és szentek, ha nem létezhetnek a normát messze túllépő emberek, és nem látom be, milyen jogon kíván a normákat csak az egyik irányba túllépő egyéneket. Valamiféle szimmetriának lennie kell. Akár így, akár úgy, nekem nyomósabb ok kell, hogy Gaiát tegyem meg az emberiség jövőjének, mint az, hogy holmi kényelmes házat tágítsak bolygóméretűvé.

– Ó, drága barátom, ezzel a kis vitatkozással egyáltalán nem akartam arra kényszeríteni, hogy nyugodjék bele a döntésébe! Csak egy megfigyelé…

Elakadt a szava. Bliss közeledett feléjük. Sötét haja átnedvesedett, testére tapadó ruhája kiemelte csípőjének dús vonalait. Bólintással üdvözölte őket.

– Sajnálom, hogy feltartottam magukat – mondta kissé pihegve. – Tovább tartott, mint gondoltam, míg egyeztettem a dolgokat Dommal.

– Pedig mindent tud, amit ő – jegyezte meg Trevize.

– Olykor azért adódik különbség az értelmezésben. Nem vagyunk egyformák, így aztán vitatkozunk is. Nézze – folytatta valamivel keményebb hangon –, az embernek két keze van. Mindkettő része a testének, és egyformának tűnnek, azzal a megszorítással, hogy tükörképei egymásnak. Mégsem azonos módon használja őket, igaz? Bizonyos dolgokat általában a jobb kezével, míg más feladatokat a ballal végez. Értelmezésbeli különbség, ha úgy tetszik.

– Most megfogta magát – jelentette ki Pelorat érezhető elégedettséggel.

Trevize bólintott.

– Hatásos analógia, feltéve hogy helytálló, amiről viszont nem vagyok teljesen meggyőződve. Mindenesetre ez most azt jelenti, hogy végre hajóra szállhatunk? Esik.

– Persze, persze. Az embereink már mind elhagyták a hajót, amely igazán remek állapotban van. Maga teljesen száraz – fordult hirtelen kíváncsi tekintettel Trevize felé. – Nem érik az esőcseppek!

– Úgy van – felelte Trevize. – Nem akarok vizes lenni.

– Nem esik jól, ha néha-néha víz éri a testét?

– Dehogynem. De akkor, amikor én akarom, nem pedig az eső.

Bliss vállat vont.

– Ahogy gondolja. Minden csomagunk a hajón van, szálljunk hát be.

Elindultak a Távoli Csillag felé. Az eső tovább csendesedett, de a fű alaposan átnedvesedett. Trevize azon kapta magát, hogy lábujjhegyen lépked, Bliss azonban lerúgta a szandálját, kezébe kapta őket, és mezítláb gázolt át a füvön.

– Csodás érzés – mondta, válaszul Trevize pillantására.

– Helyes – dünnyögte a férfi szórakozottan, majd kissé ingerülten azt kérdezte: – Tulajdonképpen miért ácsorognak itt ezek a gaiaiak?

– Megörökítik ezt az eseményt, mert Gaia különös jelentőséget tulajdonít neki. Maga fontos nekünk, Trevize… ennek az utazásnak az eredményeképpen akár meg is változtathatja a döntését, méghozzá ellenünk, s ez azt jelenti, hogy sohasem fejlődünk Galaxiává, de még Gaiának sem maradhatunk meg.

– Vagyis én képviselem Gaia számára az életet vagy a halált, az egész világukra szóló érvénnyel.

– Mi így gondoljuk.

Trevize hirtelen megtorpant, és lekapta az esőkalapját. Az égbolton kék foltok tünedeztek föl.

– De most még a javukra szóló döntésem van érvényben. Ha megölnek, többé már nem tudom megváltoztatni.

– Golan – mormolta Pelorat döbbenten. – Szörnyűséget beszél.

– Jellemző a szigetemberekre – jegyezte meg Bliss nyugodtan. – Meg kell értenie, Trevize, hogy minket nem a maga személye, nem is a szava érdekel, hanem a tények igazsága. Maga csak mint az igazság közvetítője fontos, a szava pedig mint az igazság felmutatása. Mi ezt várjuk magától, és ha megölnénk, pusztán azért, hogy ne változtathassa meg a döntését, azzal az igazságot rejtenénk el magunk elől.

– Ha azt mondom, hogy az igazság nem a Gaia, boldogan belenyugszanak a halálba?

– Talán nem éppen boldogan, de a végeredmény szempontjából ennek nincs jelentősége.

Trevize megrázta a fejét.

– Ha lenne valami, ami meggyőzhetne arról, hogy Gaia szörnyű, és megérdemli a pusztulást, a maga iménti megjegyzése lenne az. – A türelmesen várakozó (és valószínűleg hallgatózó) gaiaiakra nézve megkérdezte: – Miért állnak ilyen távol egymástól? És miért vannak ennyien? Ha csak egyikőjük nézné végig és raktározná el az elméjében az eseményt, az az információ nem volna elérhető az egész bolygó számára? Éppenséggel nem tárolhatnák ugyanazt akár millió helyen is?

– Így különféle szögekből figyelhetik meg az egészet, és valamennyien kicsit más agyba raktározzák el. Később az összes megfigyelést szemügyre véve észrevehetővé válik, hogy az esemény sokkal érthetőbb így, mintha külön-külön, egyenként néznénk meg.

– Más szóval az egész több, mint a részek összege.

– Pontosan. Ezzel már be is látta Gaia létezésének alapvető fontosságát. Maga mint egyetlen ember körülbelül ötvenbillió sejtből áll, de többsejtű egyénként mégis sokkal fontosabb, mint az ötvenbillió sejt egyéni fontosságának az összege. Ezzel bizonyára egyetért.

– Igen – felelte Trevize –, ezzel egyetértek.

Amikor belépett a hajóba, még visszafordult, hogy egy utolsó, kurta pillantást vessen a bolygóra. Az átfutó zápor felfrissítette a levegőt. Látta a buján zöldellő, csendes, békés világot: a zaklatott galaxis forgatagában megbújó derűs kertet.

És nagyon remélte, hogy sohasem látja többé.