Angelus

Chapter 3

A metropoliszi akadémikusok is létrehoztak egy matematikusokból, fizikusokból és kémikusokból álló vizsgálóbizottságot, amelyik a három idegen hitelességét hivatott megállapítani. A kémikusok feladata az lett volna talán, hogy a három angyalnak mondott lény kapcsán fedezzenek fel egy képletet, ami tartalmaz legalább egy kevéske urániumot? Senki sem tudta pontosan. Igazság szerint a kémikusok rendeltetése ebben az ügyben enyhén szólva nevetséges volt: nemigen tudták, mihez kezdjenek a Mengyelejev-táblázatukkal, és azt sem, hogyan alkalmazhatnák ebben az esetben. Hajaj, az alkímia ideje rég lejárt, ez csak két szegény realista kémikus volt! Éppen ezért a matematikusok és a fizikusok egy-kettőre eltávolították őket a bizottságból, főleg azért, hogy négyszemközt maradjanak és komótosan vitatkozhassanak. Mert a sokdioptriás matematikusok és a kopasz, bőrig borotvált kémikusok, igen, épp ők, már meditáltak valamin: szinte biztosak voltak abban, hogy a három idegen érkezése összefüggésben van a fekete lyuk struktúrájával és problematikájával. Egész egyszerűen nem tudták kiverni a fejükből ezt a gondolatot. Ők a galaxisokat már gyöngyfüzérnek látták, lehetséges, hogy adott esetben egymásra tevődött gyöngyfüzéreknek, amelyek az Ősrobbanáskor egyszerűen szétporladtak, de a csillagpor-köldökzsinór közvetítésével összeköttetésben maradtak egymással. Persze nehéz eldönteni, konkrétan hogyan is jött létre az univerzum, az azonban már sokkal érthetőbb volt, hogy hogyan fejlődött. Az is lehetségesnek tűnt, hogy az úgynevezett angyalok bizonyos összeroppant csillagokról származnak, amelyeknél az idő véget ért, de fényük megmaradt, még a csillagok halála után is: lehetséges, hogy szétporlasztva fényük továbbra is működött a gravitációs mező részeként. És itt lehet, hogy észre sem vesszük, hogy fekete lyukról van szó. Nem is egyről, hanem többről. Mindig is nehéz volt meghúzni a fekete lyukak határait, főleg akkor, ha több fekete lyuk egyesült, és energiájuk elképzelhetetlen dolgokat hozhatott létre, akár egy új időt is – ily módon már nem tűnik el az idő, hanem másként terjed és jön mozgásba. És azáltal, hogy az idő és a belsejében elraktározott információ nem tűnt el, különféle dolgok és lények születhettek, újfajta, emberszerű életformák és intelligenciák. De akkor nem állt fenn az a veszély, amitől mindenki óvakodott, hogy a három idegen földönkívüli? Semmiképpen, hangzott a Haza matematikusainak és fizikusainak válasza. Minden egyes emberi lény egy energiaképlet, és a három küldött (attól függetlenül, hogy jöttek, zuhantak, becsapódtak, siklottak stb.) sem különbözött ebben. Némaságuk önmagában nem lehet a földönkívüli dimenzió védőbeszéde, hiszen relatív. Ráadásul azt is pontosan tudták, hogy a fekete lyukak csak részlegesen voltak feketék, mert anyaguk kikerülhetett belőlük és más szerkezeti formákba helyeződhetett át. Természetesen nemcsak fekete lyukakból állt az univerzum, de ezek a képződmények alapvető és energetikai bizalmat élveztek, amelyik nem kétségbeesést hoz létre, hanem annak örvend. A Metropolisz tudósai valósággal izgalomba jöttek: ha az Elnök és a Kormány elfogadja a teóriájukat, akkor felvilágosító felfedezésüknek köszönhetően az angyalokat, igen, az angyalokat intenzív és innovatív élőanyag- és energiaformáknak fogják nyilvánítani. De nem földönkívülieknek! Nem elvetendő ez az egyszerű, tiszta magyarázat, ellentétben a nyakatekert időkkel. Nem is volt szükség a három idegen jelenlétére ahhoz, hogy a matematikusok és fizikusok megvitassák az emberiség jövőjét: a farmeres trió, tunikában és azúrkék köpenyben inkább csak ürügy volt egy ellentmondást nem tűrő tudományos felfedezéshez. Az élet nehéz volt, de az angyalok kapcsolatban álltak a fekete lyukakkal, kedvező és csodálatos hatást váltottak ki, bár ez utóbbi kifejezést a lehetőségekhez mérten különösen a matematikusok próbálták elkerülni. A fizikusok és a rokon biológusok azt gyanították, hogy a feltételezett angyalok nemcsak a fekete lyukakkal álltak kapcsolatban, hanem az üvegházhatás tagadásával is. Akár a mesében, három napra bezárkóztak önszántukból a Haza hírneves tudósai egy mérőfelszerelésekkel, számítógépekkel, csillagvizsgálókkal, jegyzetfüzetekkel, mikrofonokkal, reportofonokkal felszerelt amfiteátrumba. Néhány egyenletet is lefirkantottak, de ezek nem tűntek hasznavehetőknek, úgyhogy elvetették őket, annak ellenére, hogy egy adott pillanatban már majdnem delíriumos állapotba kerültek és sikeresen leírtak egy tyúkbél hosszúságú egyenletet, ami felkiáltásra, aztán tiltakozásra, veszekedésre és vitatkozásra sarkallta őket. Lehet, hogy mégsem ártott volna a kémikusok jelenléte, akikkel molekuláris ügyekben egyeztethettek volna, de már túl késő volt: ha dicsőséget és kizárólag dicsőséget szerettek volna, azt egyedül kellett megtalálniuk! Az amfiteátrumban tanakodók még egy diagramot is felvázoltak, aminek be kellett volna bizonyítania, hogy a világegyetemnek csak egy meséje lehet és nem több mesevariánsa. Be kell ismerni (attól függetlenül, hogy értünk vagy nem értünk a kozmikus ügyekhez), hogy a világ másik részén élő rém agyafúrt, béna idegen által feltalált imaginárius időképlet (mintha valamelyik szent nevét viselte volna), iszonyúan hasznosnak bizonyult, a Metropolisz akadémikusait nem is kellett túlságosan buzdítani ahhoz, hogy rárepüljenek: igen, a fekete lyukak és az úgynevezett angyalok földre szállása közötti híd az imaginárius idő volt. Magától értetődik, hogy a relativitáselméletet és a hasonló kósza ötleteket sem illett kifelejteniük. De ez esetben egészen más volt a tét: ha a világegyetem egészen egyszerűen létezik, anélkül, hogy semmiből és űrből született volna, az azt jelenti, hogy az energiaelemek, mint például a feltételezett angyalok ugyanolyan egyszerűen létezhetnek, csak a keresztény civilizáció és érzékelés erőltetett rájuk csalóka természetfelettiséget. Legyen világos, a híres bizottság matematikusai és fizikusai igazából nem hittek Istenben, de százszázalékosan ateisták sem voltak: a körülményrelativisták és probabilisták szektájához tartoztak. Egyszer csak egyikőjük – mind közül a legöregebb – egy másfajta kérdésfeltevéssel felingerelte és feltüzelte koraérett társait: és ha a gyanított angyalok az időhurok szerves részei? És ha gubómissziót teljesítenek, energiamegőrzők, egészen addig, míg a kibomlott időhurok egy fekete lyuk peremére ömlik, és nyálként történetesen büszke fővárosunkra fröccsen!? A bizottság egyes tagjai hahotázni kezdtek, mások gondolkodóba estek, megint mások megrémültek (a legtöbben), mert egy dolog világossá vált mindannyiuk számára, mégpedig az, hogy az angyalok nem véletlenül vetődtek éppen a Metropoliszba! Ugyanakkor mindenki tisztában volt azzal is, hogy a fekete lyukak elnyelik a fényt, azonban azt senki sem tudta, mi minden megy végbe a belsejükben. Ahogyan egymással párhuzamos világegyetemek is létezhetnek, ahhoz hasonlóan működésbe léphet több párhuzamos fekete lyuk is, létrehozva egy energiafolyosót, ami egy halom dolog beszippantására képes (egyelőre nevezzük dolognak őket), oly módon, hogy onnan nincs kiút, csak gravitacionális összeroppanással egy időben. Mégis, a fekete lyukakat csak részben lehet börtönöknek tekinteni: nem nyelik el az összes információt, hanem szivárgásokat és elhajlásokat tesznek lehetővé, bár ezek az átszivárgások kizárólag párhuzamos univerzumok felé valósulhatnak meg.

Akkor a bizottság legöregebb tagja újabb őrületbe kezdett: és ha a három küldött párhuzamos univerzumokból származik, ahol visszaalakítható a fekete lyukakból kiszivárgott információtöredék? Ez a kiváltképpen kozmikus tény teljességgel kizárta az angyalok földön kívüli eredetét! Ám a bizottság egyik fizikus tagja újabb ötlettel állt elő, miszerint az angyaloknak a csillagokkal azonos energiasűrűségük van, így az összeroppanás elve az ő esetükben is működik. Vagy, ahogy azt elég sokan tudják, az univerzum folyamatosan tágul és szűkül: ha pedig az angyaloknak a csillagokéval megegyező energiájuk van, akkor közvetlenül függenek a kozmikus mozgásoktól, ez pedig azt jelenti, hogy rájuk is vonatkozik a tágulás vagy a szűkülés elve. Csakhogy a növekedést vagy csökkenést a következőképpen fordíthatjuk le: láthatóság vagy láthatatlanság, földre szállás vagy égi lét, mivelhogy rokonságban állnak a csillagok alapanyagával. Miután a spekulációk elhagyták a lázadó fizikus ajkait, újabb perpatvar vette kezdetét. Ősrobbanás, csillag-összeroppanás, fekete lyukak, pfújj, az Akadémia levette védő karjait a matematikusok és fizikusok (a kémikusokat elüldözték, amint azt pontosítottuk a megfelelő helyen) bizottságának válláról, és háromnapi összekuszált amfiteátrumi vitatkozás után azonnali hatállyal feloszlatta. Épp ideje volt: a bizottság egy érvényes következtetést sem vont le. Nem voltak képesek az angyalok pontos meghatározására. A bizottság tagjai egy időben több dologra szavaztak, stabil döntéshozatal nélkül. Tudományosan vagy értelmileg stabil? Senki sem tudta pontosan. De jelen esetben is érvényes volt a kvantummechanika bizonytalan természete. És ha az angyalok a fehér lyukakkal álltak kapcsolatban? Ez bizony senkinek sem jutott eszébe.