6. FEJEZETAz első, ami meglepett, amikor felkeltem a csörgő telefonom hangjára, hogy nem tíz perccel múlt hajnali kettő. A digitális órám neonzöld kijelzője elárulta, hogy még egy órám volt addig a kárhozott percig. Nem mintha ez megállította volna a zakatoló szívem vagy a pánikot, aminek hatására ügyetlenül nyúltam a telefonomért, így le is vertem az éjjeliszekrényről. Értékes másodperceket kellett azzal töltenem, hogy a töltőjénél fogva visszarángassam.
Mire a kezembe került, már biztos voltam benne, hogy anyám lesz az. A szívrohamok olyanok, mint a földrengés. Elveszik a világunk struktúráját és stabilitását. De a földrengésekkel ellentétben, az utóhatást, a második szívrohamot féljük a legjobban.
Amikor Julia megszólalt, egy pillanatra megnyugodtam. Ez az érzés olyan gyorsan tűnt el,
