KUBA, NAPJAINKBAN
– Hol vagyunk? – kérdezte tőlem Hazel, amikor leállítottam az autót egy tisztáson.
– Itt szoktam gyakorolni – válaszoltam, és kioldottam a biztonsági övemet, majd kipattantam a kocsiból.
Hazel is kiszállt, majd a tenyerét a homlokához tette, hogy árnyékolja a szemét, és a területet kezdte kémlelni.
– Azok ott céltáblák? – kérdezte döbbenten.
– Volt már a kezedben fegyver? – kérdeztem vissza.
Elmosolyodott.
– Apám engem is és a bátyámat is megtanított a használatukra.
Hála az égnek! Ahogy reméltem – sóhajtottam magamban.
– Mivel gyakoroltál? – faggattam tovább.
– Sörétes puskával és kisebb fegyverekkel is.
Elégedetten bólogattam.
– Akkor most átveszünk néhány dolgot, hogy felfrissítsük a tudásodat – mondtam, és közelebb lépve egy maroklőfegyvert nyújtottam felé
