MIAMI, ÉVEKKEL KORÁBBAN
Luna minden átkozott nap bement a piac melletti sikátorba, és vagy pénzt, vagy valamilyen gyümölcsöt adott az egyik hajléktalannak, aki hálásan egymáshoz szorította a két tenyerét, mintha imával köszönné meg a jóságát. Legszívesebben kirángattam volna onnan, vagy útját álltam volna, hogy meggátoljam, hogy bemenjen, de nem tehettem. Így a sikátor másik végéről figyeltem, ahogy mosolyogva üdvözli a szakállas öreget, aki ezúttal kicsit hosszabban tartotta fel. Bajt sejtettem, ezért elindultam feléjük. Sosem csaltak a megérzéseim, és most is okkal szedtem a lábam. A hajléktalan felállt és Luna kezéhez nyúlt, amiben a bevásárlószatyra lógott.
Bassza meg!
Gyorsabb léptekre váltottam, majd fegyverrel a kezemben rákiáltottam:
– Engedd el!
Mindketten felém kapták a teki
