KUBA, NAPJAINKBAN
Nem kellett a reptérre mennünk, mert nem volt ott egy árva lélek sem. Ruben emberei viszont hamar kiderítették, hol tartózkodnak, akiket kerestünk, így egy raktárépület közelében parkoltunk le, nem messze a kikötőtől. Bizonyára hajóval akartak távozni, nem pedig úgy, ahogy érkeztek. Vagy csak vártak valakire. Mi viszont már megérkeztünk.
– Hányan vannak? – kérdeztem a ránk várakozó fickótól.
– Hat embert számoltunk – mondta.
– Annyian jöttek – helyeselt Ruben. – Nem hinném, hogy bárki csatlakozott volna hozzájuk.
Az épület felé néztem, amin épp kilépett egy alak és rágyújtott egy cigire, majd egy másik is csatlakozott hozzá. Ruben követte a tekintetem.
– Vágjunk bele! – mondtam, és kibiztosítottam a fegyverem.
– Őket hagyd meg nekem – vigyorgott rám, és a fejére hú
