Sailor
Hét évvel ezelőtt
Az erdő sűrűjén keresztül rohantam, a talpam alatt téli sártól és mohától volt puha a talaj. A bakancsom minden lépéssel egyre mélyebbre süppedt a trutyiban, én pedig minden erőmmel a gravitáció ellen küzdöttem, csak menekülni akartam. Mögöttem sebes léptek zaja hallatszott. A szívem a mellkasomban dörömbölt, mint egy rácsait rázó rab. Engedjenek ki! – üvöltötte.
Véletlen volt, egy borzalmas, szerencsétlen véletlen.
A kutyának nem kellett volna ott lennie. A lőtér teljesen üres volt, mielőtt kihúztam volna a nyilat. Bekötött szemmel nevettem.
És csak nevettem.
És nevettem.
És nevettem.
Az a pillanat újra és újra lejátszódott a fejemben. A többiek megkérdezték, hogy meg tudom-e csinálni. Én azt mondtam, hogy igen. Tudtam, hogy így van. Valaki egy kendőt kötö
