Hunter
Amikor négy nap után először beléptem az apám irodájába, az jutott eszembe, hogy most akkora lebaszást kapok, hogy a fülem is kettéáll majd a végére.
Négy nap.
Zéró alvás.
Semmi munka.
Két megíratlan főiskolai beadandó.
Egy csomó bizonyítékszerűség Syllie szarságairól.
Közel volt már a győzelem, szinte már a markomban éreztem, és majd megvesztem érte. Talán a vérszomjas Fitzpatrick-vonal tényleg bennem volt. Mert addig nem éreztem túlságosan nagy versenyszellemet, amíg ide nem költöztem.
A finomítóhoz tervezett utunk holnap volt esedékes. Na és ki döntött végre úgy, hogy életjelet ad, és felbukkan ismét az irodában?
Csing, csing, kibaszott csing! Őszinte híve.
– Hát élsz – állapította meg apám meglehetősen boldogtalanul, miközben még mindig az iPadjén olvasott valamit az a
