Égető Eszter I. kötet

Németh László így nyilatkozik könyvéről:

Regényem ötven esztendő magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égető Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel előttünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tőle.

A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedő részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülő fiú az, akit Eszter szőlőként indázó lelkével befut.

Eszter legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetődik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülőhelyére, rokonok vagy véletlen köré vetődött emberek közé, ő mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követő, szép kis közösséget alakítson belőlük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet; a férfiak belátástalan, tetszetős eszmékbe öltöző, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése… Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszőni.

A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sőt, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítéséről álmodik; a férj valóban a technika megszállottja; a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ők s a regény hozzájuk hasonló szereplői sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos „magyar” érdemük, őrültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban első perctől bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka – ezt fedezzük fel a hősnővel együtt – mélyebben van, mint a maguk természete.