VIOLETMásnap reggel
Én ébredek elsőként; a takaró sátorként borul fölénk. Egy darabig még ott fekszem, élvezem a karja melegét körülöttem, hallgatom a lélegzését. Annyira csöndes és mozdulatlan, hogy szinte rá sem lehet ismerni. Nézem, ahogy a szemhéja meg-megrebben álmában. Vajon most rólam álmodik?
Mintha megérezné, hogy nézem, mert egyszer csak kinyitja a szemét.
– Igazi vagy – mondja.
– Igen, én vagyok.
– És nem csak egy Jupiter–Plútó gravitációs hatás…
– Nem.
– Akkor viszont elmondanám – mosolyog dévajul –, hogy azt hallottam, hamarosan lesz Jupiter–Plútó–Föld együttállás. Nincs kedved kipróbálni velem a lebegést? – Magához húz, mire a takaró elmozdul a fejünk fölül. Pislognom kell, ahogy a hideg mellett beárad a fény.
Hirtelen vág fejbe a valóság.
Reggel van!
Jön föl a nap.
