FINCHAnnak a napnak az éjszakája, amikor megváltozott az életem
Anyám a tányérja fölött bámul rám. Decca – mint mindig – úgy fal, mint egy kiéhezett póniló. Most az egyszer én is pakolom befelé a kaját rendesen.
Anyám megszólal:
– Decca, mondd el, ma mit tanultál!
Mielőtt válaszolhatna, közbeszólok:
– Kivételesen most én szeretném kezdeni.
Decca abbahagyja a rágást egy pillanatra, hogy leesett állal rám nézzen. A szája tele van rakott zöldséggel. Anya idegesen mosolyog, és belekapaszkodik a tányérjába meg a poharába, mintha az fenyegetné, hogy egyszer csak felugrom, és elkezdem lehajigálni a cuccokat az asztalról.
– Persze, Theodore. Mondd el, mit tudtál meg ma!
– Azt, hogy van jó is ebben a világban, csak nagyon kell figyelni, hogy az ember észrevegye. Nem mindenki szörnyű és kiáb
