Emeld a tétet!

Chapter 2

Lydia

– Addig nem megyünk el ebből a bárból, amíg meg nem csókolsz valakit.

Payton ezt úgy mondja, mintha épp arról beszélgetnénk, hogy meg akarnék csókolni valakit. Pedig nem. Persze, azért bólintok, hiszen a legjobb barátnőm, és már megszoktam tőle ezt a hevességet.

– Szóval, azt akarod, hogy csókoljak meg valakit, és utána elmehetünk? – teszem le a poharam a bárpultra, majd fészkelődöm a székemen, mintha lehetséges célpontokat keresnék a teremben.

Persze ez sem igaz, de azért szívesen belemegyek a játékba.

– Igen. Ha legalább megcsókolsz valakit, akkor mehetünk.

– Legalább? – fordulok felé nevetve. – Mégis meddig kellene mennem? Egy bárban? Egy idegennel?

Azért nevetek, mert ez az egész valóban nevetséges, de mégis, valahogy csábító a gondolat, hogy rábökhetek bárkire egy bárban, és megkérhetem, hogy csókoljon meg. Vagy esetleg tapizzon le a folyosón. Sőt, vegye át az irányítást, szegezzen a falnak, tolja a térdét a combom közé, miközben végigcsókolja az arcom, hogy utána összeforrjon az ajkunk.

Igen, ez elég konkrét volt.

Elsimítok egy hajtincset, tekintetem a Payton mellett ülő két fickó felé kalandozik. Egész este diszkréten szemeztem velük. Egyiküknek brit akcentusa van, részeg és megszállottan beszél egy nőről, akivel épp most szakított. Vagy aki épp most szakított vele? Nem tudom, de nem is igazán érdekel, hiszen a másik pasi izgatja a fantáziámat.

Mert ő tökéletes. Olyannyira, hogy nem is tudok egyenesen ránézni, csak óvatos pillantásokat küldök felé. Nem egy súlycsoportban játszunk. Sötét, kócos, leheletnyi hullámmal dúsított haját tökéletes frizurára nyírták, biztos vagyok benne, ha beletúrnék, végtelenül puhának érezném, és nem lenne ragacsos a hajkencétől. Arcszőre gondosan trimmelt, hossza valahol a borosta és a szakáll között állt meg, mintha maga se tudná eldönteni, melyik felé hajlik. Tekintete mélybarna, átható, ha véletlenül összenézünk, azonnal megremeg a gyomrom. Alkarja napbarnított, izmos – a következő hónapban erről fogok fantáziálni, az biztos.

Ujjbegyeit összedörzsöli, miközben a barátja beszél, de nem ideges. A mozdulat lassú, önkéntelen, talán a gondolkodás vagy a koncentráció velejárója nála. Körme rövid, szépen formázott. A keze alapján arra tippelek, hogy irodai munkát végez, de a testalkata arról árulkodik, hogy az edzés a hobbija.

Mutatóujját lassan végighúzza a hüvelykujján, és… Ó, Jézusom! Valami egészen mást képzelek el épp!

Muszáj kufircolnom.

– Muszáj kufircolnod – mondja Payton abban a pillanatban, amikor az érdeklődésem tárgya a bárpultról egyenesen rám emeli a tekintetét.

Legszívesebben elsüllyednék, de Payton láthatóan nem veszi észre, ami körülötte zajlik, és tovább fejtegeti, hogy mindenképpen találnunk kell valakit, aki megcsókol, mielőtt elmegyünk. Közben Miszter Tökély szeme meg se rebben.

– Majd én – szól közbe.

Édes istenem! Egy pillanat. Hozzám beszél? Ez most tényleg a valóság? Biztosan rosszul hallottam. Vagy félreértettem. Talán valaki máshoz szólt, aki mögöttem áll, vagy a pultoshoz, vagy a brit barátjához. Sebtében magam mögé pillantok, hogy lássam, ki van ott, de senki.

– Majd én – ismétli meg, és az agyam egy pillanatra zárlatos lesz.

Határozott igen. Ez jár a fejemben. Határozott igen. Hol csináljuk? Itt nem akarom, az nagyon kínos lenne. Azt nem hinném, hogy felmennék egy idegen lakására. De hozzám feljöhetne. Igen. Payton befuthatna a Targetbe vagy valahová, hogy kettesben lehessünk. Vajon azt találgatja, hogy szimpla ágyam van-e? Tudtam, hogy nagyobbat kellett volna vennem, de az drágább volt, és a szobám is kicsi, kellett hely a varrógépnek. Szent ég! Ez tényleg megtörténik! A pasi, aki annyira dögös, hogy rá se merek nézni, le akar feküdni velem! Pislogok egyet, mire egy apró mosollyal az arcán még hozzáteszi:

– Megcsókollak.

Ó!

Jól van. Hát mégsem jövök be neki annyira, hogy szexelni akarjon velem csak azért, mert a barátnőm arról beszélt, hogy kufircolnom kellene. Buta liba. Mekkora hülye vagyok! Mit képzeltem?

– Benne van – jelenti ki Payton, és lehesseget a bárszékről.

Tényleg lehesseget, valahogy úgy, mint egy anyuka, aki az első tanítási napon betessékeli a gyerekét az iskolakapun.

A pasi megfordul a székében, és tetőtől talpig végigmér. Tekintete lassan végigkúszik a meztelen lábamon, én pedig legszívesebben megölném Paytont azért, mert elrángatott ide. Az egész hétvégét azzal töltöttük, hogy becuccoltunk az új lakásunkba, és én azt hittem, hogy hamburgerezni megyünk, ezért farmersortot és trikót kaptam magamra. Tudnom kellett volna! Amint kiléptünk a lakásból, Payton ragaszkodott ahhoz, hogy fedezzük fel a környéket. Most meg itt állok egy sortban, bütykös térdemet közszemlére téve nézek egy pasit, aki úgy fest, mintha a világot vezetné, és épp engem stíröl.

Egyik térdem berogyasztom, lábujjaim a földre tapasztom, és azon tűnődöm, vajon meggondolja-e magát, amikor feláll. Már azt hiszem, hogy itt, mindenki előtt hozzám lép és megcsókol, de az utóbbi elmarad. Fel kell emelnem a fejem, hogy találkozzon a tekintetünk, mert nagyjából harminc centivel magasabb nálam. Talán a válláig érhet a fejem teteje.

Farmerben és papucscipőben van, az ingujja feltűrve. Gyanítom, a cipője többe kerül, mint bármim, amim van. Sőt, talán még a farmerja és az inge is. Beerőltetem a farzsebembe a kezem, és feszengve nézek a szemébe.

– Hogy hívnak?

– Lydia.

– Lydia – ismétli, tekintetét rám szegezve.

Az, ahogy kimondta a nevem, valamiféle előjátékként hat rám, mert a szívem máris ki akar ugrani a helyéről. A hangja mély és lágy, tiszteletet parancsoló és pokolian szexi.

– Nem itt – jelenti ki, és megfogja a kezem.

Tenyere melegen öleli körül a kézfejem. Már ennyitől libabőrös leszek. Megindul, határozottan vezet el a bárpult mellett.

– Brady, egy pillanatra használom az irodádat – szól oda valakinek a pult mögött, anélkül hogy választ várna.

A következő pillanatban már kettesben vagyunk.

Először azon lepődöm meg, hogy az iroda szebb, mint amire számítottam. Nagy asztal áll előttem, rajta lezárt laptop, mellette egy darab toll, nagyon pedáns. A fal mellett drága, de megviselt, bőr Chesterfield kanapé.

Másodszor pedig azon, hogy milyen csendes. A bár ugyan nem volt túl hangos, de így, zárt ajtók mögött tűnik csak fel, hogy a jégkockák csilingelése és az üvegek puffanása nélkül mennyire békés. Csak a légzésünk és a saját szívverésem visszhangzik a fülemben.

Nincs is több időm nézelődni, mert az arca máris ott van előttem, ujjával megemeli az államat is. Oké, a szobáról ennyit. Isteni illata van! Egy ilyen pasira azonnal feltérdelnék, fejem a mellkasába fúrnám, hogy ujjaival tekergethesse a hajam. Tudom, hogy nem az illata tehet erről, de higgyétek el, ha azt mondom, frissen mosott ruha, fűszerek és férfiasság aromája árad belőle. Szeretnék rámászni.

Tekintete homályos, lekalandozik az ajkamra, majd vissza fel, magabiztos nyugalmat sugározva. Fel se tűnt, hogy nem veszek levegőt, míg rám nem szól, hogy lélegezzek. Arckifejezése egyszerre kanos és lenyűgözött.

Veszek egy mély levegőt, és finoman megnyalom a szám. Alig bírom megállni, hogy lábujjhegyre emelkedjek. Apró mosoly villan fel a szája szélén, egyik kezével az arcomat fogja, a másikat a derekamra teszi. Tenyere szinte forró, mintha nem is lenne rajtam trikó, és közvetlenül a bőrömhöz érne. Végül lehajol és megcsókol.

Finoman.

A derekamon pihenő kéz nem mozdul. Ujjai erősen tartanak. Erre persze semmi szükség, hiszen nem sietek sehová. Megérintem a mellkasát. Felcsigáz az érzés, ahogy az ujjbegyem az ingbe bújtatott erős, izmos, forró testéhez ér.

Egy pillanatra eltávolodik az ajka, de csak azért, hogy egy picit félrefordítsa a fejét és újra összetalálkozzunk. Hüvelykujja végigsimít az arcomon, válaszul dorombolok kicsit. Lágy csók a jutalmam, ajkával lassan utat nyit magának. Borostája szúr, de ettől csak még jobban beindulok. A kellemes dörzsölés miatt csakis az ajkára, az erejére és a rám gyakorolt hatására tudok koncentrálni. Foga közé kapja az alsó ajkam, majd újra megcsókol, ezúttal erőteljesebben. Nyelvünk találkozik, térdem megremeg, szívem kalapál.

Amikor elhúzódik, meg kell tartania, mert túlságosan hozzáhajoltam. Megbotlottam volna, ha nincs ott. Ki vagyok fulladva, mint aki lefutott egy félmaratont. Hüvelykujjával végigsimít az alsó ajkán, és teljesen közömbösnek tűnik. Egy lépést hátrál, majd lassan újra végigmér, én pedig azon tűnődöm, mit láthat. Egy olyan nőt, aki tetszik neki? Vagy egy lányt, akit szívességből megcsókolt? Ezerszer összeszedettebbnek tűnik, mint én.

– Megkaptad a csókot. Most már hazamehetsz, kislány.