Emeld a tétet!

Chapter 3

Lydia

A hétvége elrepül. Darabokra tépjük a költöztetődobozokat, és levisszük őket a szelektív szemetesbe, elmegyünk a Targetbe vásárolni, és a WinCóba élelmiszerért. Felfedezzük a Del Tacót, szinte mindent megkóstolunk az olcsó menüből. Én pedig közben fejben újra és újra felidézem a csókolózós jelenetet.

Holnap kezdek az első munkahelyemen. Nos, nem az elsőn, hiszen már sok helyen dolgoztam. Nyári munkák, iskola utáni munkák, részidős munkák.

De holnap lesz az első napom a diploma utáni, nyolcórás állásomban. Ez azért nagy dolog, nem? Egy szimbolikus pillanat, a felnőtt életem első napja.

Engem is nagyon meglep, hogy mindez Las Vegasban történik.

Egy kaszinóban.

Kiderült, hogy a kaszinókban nagyon sok nyitott állás van, pláne az új luxuskaszinókban, amiket még meg se nyitottak. A Windsor ötezer embernek ad munkát, mire megnyitja a kapuit a hónap végén, és én is közéjük tartozom.

Én emberi erőforrások szakon végeztem, mert nagyon szeretek segíteni az embereknek. Payton is ilyen, de ő marketinget tanult, csak azért, mert az LSU-n nincs rendezvényszervező szak. Ezt ő mondta, nem én. Ő úgy szeret segíteni az embereken, hogy szórakoztatja őket, én pedig úgy, hogy biztosítom, időben megkapják a fizetésüket és befizetik utánuk az adót. Olyan gyerek voltam, aki minden egyes rubrikát kitöltött a cserkészkislányok sütirendelő űrlapján, sőt, az x-et is mindig gondosan középre raktam, nehogy véletlenül mogyoróvajasat kapjak mentolos helyett.

Paytont az egyetemen ismertem meg. Egyszer elmesélte, hogy kirúgták a cserkészetből, valami kitűzőkkel kapcsolatos piramisjáték miatt. A teljes történetet sose ismerhettem meg, mert véletlenül elkotyogtam, hogy gimi végéig cserkész voltam, ő pedig annyira nevetett, hogy lefordult a székről.

Azóta igyekszem megtartani magamnak ezt a történetet. Egyébként sem szerettem volna megosztani senkivel, egyszerűen csak kicsúszott, amikor megemlítette a cserkészetet. A cserkész lánycsapat nekem az anyai űrt töltötte be, hiszen én férfiak között nőttem fel. És milyen jó cserkész voltam! Az utolsó évben háromezer-hatszáz sütit adtam el!

Ne aggódjatok, ezt végképp nem mondom el senkinek.

A lényeg az, hogy szeretem a szabályokat. Szeretem a pontosságot és a precizitást, ezért számomra tökéletes választás az emberi erőforrás, a HR. Az elmúlt két nyáron gyakornokként is ezzel foglalkoztam, úgyhogy nem vagyok teljesen kezdő. Bár az álláshirdetésben nem kértek tapasztalatot, én mégis boldog vagyok, hogy az érdeklődési körömnek megfelelő pozícióban dolgozhatok.

Amikor felmerült a Las Vegasba költözés ötlete, azt hiszem, Payton úgy képzelte, hogy egy felhőkarcolóban fogunk élni a Stripen, de sikerült meggyőznöm arról, hogy két lánynak nagyjából tízévnyi diákhitellel a nyakában nem biztos, hogy reális cél Vegasban bérelni valamit, úgyhogy most Hendersonban vagyunk, az úgynevezett külvárosban. A lakásunk mennyei. A házban van edzőterem, medence, kutyapark és bocsapályák. Kutyám nincs, és senkit sem ismerek, aki bocsázna, azt se nagyon tudom, mi az, de azért jó, hogy ilyen felszerelt a lakóhelyünk. Az ingatlanügynök nagyon lelkesen mutogatta a lakást. Plusz a Del Taco gyalog sincs túl messze, ami persze negyven fokban nem a legideálisabb közlekedési mód, de talán majd ősszel! És ami a legfontosabb, kocsival csak húsz perc a munkahelyem, és a kéthálós lakást ketten kényelmesen ki tudjuk fizetni.

Payton is a Windsorban fog dolgozni. Mindkettőnknek sikerült még a végzős évben elcsípni egy-egy állást a kaszinóban a kampuszon megtartott állásbörzén. Én egy bibliaövezeti államban, Tennesseeben nőttem fel, utána Louisianában tanultam, szóval sosem gondoltam, hogy a bűn központjában fogok élni, de mégis itt vagyok. Eddig pont olyan, mint bármely más város. Normális. Szép. Ráadásul Nevada államban nincs jövedelemadó, ezért jóval hamarabb visszafizethetem a diákhitelemet. Mindenki nyer.

Elkalandozom, a péntek este jár az eszemben. A bár. Az a pasi.

Kislány.

Miért izgatott fel annyira, amikor az a fickó kislánynak szólított? Az a fickó. Így kell emlékeznem a legvonzóbb férfira, akivel eddig csókolóztam, hiszen még a nevét se tudom. És azt hiszem, nála jobb pasival már nem is fogok csókolózni. Fincsi, mi? Az lett volna a normális, az illedelmes, ha megkérdeztem volna, miután ő firtatta az én nevemet. Megtettem? Persze, hogy nem! Túlságosan összezavart a tény, hogy meg fog csókolni, ezért teljesen megfeledkeztem róla.

Önzőség, igaz? Annyira arra koncentráltam, hogy hozzám érjen a szája, hogy meg se kérdeztem, hogy hívják. Nem mintha számítana. Hiszen könnyedén utamra engedett, azután az eszeveszett csók után. Amit búcsúzóul mondott, újra és újra felcsendül a fejemben. Most már hazamehetsz, kislány. Elég leereszkedő mondat, de a hangneme teljesen mást sugallt. Rekedtes. Mély. Pokolian szexi.

Elegem van már abból, hogy jó kislány legyek. Egyetlen helyzetben tudom elképzelni, hogy odalegyek érte, mégpedig akkor, ha az előtt a pasi előtt térdelnék, a szám a farkára tapadna, ő pedig azt mondogatná, milyen jó vagyok. Azt suttogná, jó kislány, nekem pedig tetszene. Legalábbis a fantáziavilágomban. Ott nagyon is tetszene. Van abban valami módfelett izgató, ha az embert jó kislánynak nevezik, miközben eléggé felnőttes dolgot művel. Vagy ha felnőttes dolog jár az eszében.

Biztosan én vagyok a legkurvásabb nem kurva az országban. Csak szeretnék ribanc lenni, ami elég szánalmas, nem?

Az egyetem alatt végig arra számítottam, hogy belezúgok a tökéletes srácba. Nem, ez nem igaz. Nincsenek illúzióim, nem hiszem, hogy létezik tökéletes srác. Sőt, tudom. De mégis arra számítottam, hogy beleszeretek valakibe, aki megérdemli. Megérdemli a szüzességemet. Hogy mi? Ugye nem gondoltátok, hogy már a gimiben túladtam rajta? Túlságosan elfoglalt voltam akkoriban a kekszekkel, meg minden mással. Nem akarok felvágni, de azoknak a sütiknek köszönhetem, hogy elutazhattam Costa Ricára. Persze két hétig különféle projekteken kellett dolgoznom, szóval nem volt egy tipikus tengerparti nyaralás, de akkor is.

Akárhogy is, a gimiben nem nagyon érdekeltek a fiúk. Tudom, sok gyerek számára a középiskola a határok feszegetéséről és a bulizásról szólt, de engem ez nem izgatott. A bulik veszélyesnek tűntek, ahol rossz dolgok történnek. Emberek találkoznak, fiatalok alkoholizálnak. Mindkettő ijesztő. A jó dolgok akkor történnek, ha az ember keményen tanul és dolgozik, a szabadidejében pedig önkéntesként segít másokon.

Nyilván nem úgy terveztem, hogy szűzként fogok lediplomázni. Egyáltalán nem. Ennyit az őszinteségről. Tökéletesen biztos voltam abban, hogy ki fogom érdemelni még a záróvizsga előtt a szüzesség elvesztéséért járó plecsnit.

Úgy képzeltem, hogy az egyetemi pasimhoz megyek férjhez, két héttel a diplomaosztó után.

De nem így történt.

Nem olyan lánynak képzeltem magam, akit feltüzelhet egy idegen egy bárban. Semmiképpen. De az a pasi egyszerűen felébresztett bennem valamit. Kéjvágyat, gondolom. Nemcsak a csók, hanem ő maga. Az az igazság, hogy egész este nézegettem, közben pedig mindenfélét fantáziáltam. Hogy miket csinálhatna velem.

Ahogy mondtam, csak szeretnék ribanc lenni. Ki üldögél egy bárban arról ábrándozva, hogy egy vadidegen elcsábítsa?

Hétfő reggel behajtok a Windsor mélygarázsába, gyomromban izgatottan zsibongnak az apró pillangók, hiszen ez az első munkanapom. Payton külön autóval jön, mert egy másik eligazítási csoportba osztották, és nem tudtuk, egyszerre végzünk-e.

Szóval egyedül vagyok, pont, mint egy igazi felnőtt, hiszen az lennék. Felnőtt vagyok. Olyan széles mosoly ül ki az arcomra, hogy inkább beleharapok a számba – valahogy vissza kell fognom magam. Nem mintha számítana, hiszen egyedül ülök az autómban, itt senki se látja az idióta vigyoromat.

Ujjammal dobolok a kormányon, miközben követem a nyilakat a dolgozói parkolóhelyek felé. A szálloda egy hónapon belül nyit, a következő négy hétben új alkalmazottak tömkelege fog munkába állni. Én a háttérben dolgozom majd, tehát nem kerülök kapcsolatba a vendégekkel. Eltűnök a kaszinó egyik irodájában, amiről sokan azt se tudják, hogy létezik. Emberi erőforrás, jog, marketing, IT, könyvelés. Mind ebben az épületben, jól elrejtve a közönség elől.

Találok egy üres helyet, leparkolok, ellenőrzöm a rúzsom, majd bezárom a kocsit, és igyekszem megjegyezni, hol állok, hogy mindenképpen megtaláljam, miután végeztem.

Oké, hát ez az. Első nap, megérkeztem! Most ugrik be, hogy ez az év számomra sok „elsőt” tartogat. Az első felnőtt lakás. Az első munkahely. Az első diákhitel-törlesztés.

És az is biztos, hogy még az év vége előtt el fogom veszíteni a szüzességemet, ami az életem egyik legnagyobb első alkalmává avanzsál majd.

Na, nem mintha ne lett volna lehetőségem már rá korábban, egyszerűen nem izgatott annyira. Liberális szülők neveltek fel egy konzervatív városban, én pedig valahogy a két világ közé szorultam. És nem is nagyon akartam elsietni. Elsőévesen elég sokáig randiztam egy fiúval, akit nem is kedveltem annyira, de a macskáját igen. McGee úr nagy, fekete, hosszú szőrű macskúz volt fehér tappancsokkal, és odavoltam érte.

A fiúért már kevésbé.

Nem mondom, hogy logikus vagy észszerű lett volna ez a motiváció, de ez történt.

Tudjátok, vártam valamire. Valamire, amitől le akarom tépni a bugyimat, de ilyesmit sosem éreztem. De ez az év az én bugyiletépő évem lesz. Vagy a bugyiledobó évem? Valószínűleg csak nem tépném le magamról a bugyit, ugye? Nem, az nagyon furcsa lenne. De ledobni… Azt már igen! Egy pasi persze letéphetné rólam, bár én nem olyan fehérneműt hordok, amit könnyedén széttéphetne egy férfikéz.

Basszus! Vásárolnom kell egy-két újat.

Ha ez lesz az én évem, megfelelő fehérneműt kell viselnem az alkalomra. Megjegyzem, hogy meg kell lepnem magam egy új szettel, ha megkapom az első fizetésem. Egy újabb első! Az első felnőtt fizetésem! Juhú!

Magabiztosan lépek be a munkavállalóknak szánt bejáraton, bízva abban, hogy életem legjobb évét kezdem el.

Egy órával később már biztos vagyok benne.