Lydia
Nem látom újra sem aznap, sem másnap. De gyakorolok. Gyakorlás alatt azt értem, hogy elképzelt beszélgetéseket folytatok vele azért, hogy felkészülten érjen a valódi csevej, ha találkozunk. Hékás, emlékszel rám? – mondom a tükörből visszanéző önmagamnak a reggeli hajszárítás közben. – Ó, te! Itt dolgozol? Itt dolgozom! – ismételgetem a válaszom munkába menet egészen addig, míg természetesnek nem hat. Piros lámpánál még egy vállrándítás és egy laza kézmozdulat is kíséri a mondatot. – Hékás, nem hihetetlen, hogy még a nevedet se tudom?
Ezen az utolsón még dolgoznom kell. Elég kínos, hogy nem tudom a nevén szólítani ezekben az elképzelt beszélgetésekben, de hát ez van. Gondoltam arra, hogy kitalálok neki egy nevet, amíg ki nem derítem a valódit, de még véletlenül se szeretnék egy mási
