Kovácsné ezalatt maga is föl-fölült a semmi ura mellett az ágyban, hallgatta a horkolását, s tünekedett, mit lehetne kitalálni őszig. Kukoricatörésnél tovább nem halogathatja az egyezséget, s akkor hátha pörre kerül Kurátorékkal. Talán itt is lehetne tartani a Zsófit: – nézd, Zsófikám, a Sanyika nekem éppolyan, mintha szegény Sándorom lenne, ne hagyjatok itt minket, megleszünk úgy, mint eddig. – Mind jó, de hátha férjhez akar még menni a fiatalasszony. Huszonkét éves, s még szeretne élni; az apósától pedig nem kéri meg senki. Aztán itt volt a Józsi, az se maradhatott már sokáig legény, s akkor a fiataloknak kell a Zsófi szobája. Eredetileg úgy számították, hogy elhasítják a telket, s Józsinak a testvérfundusra építenek. Az építkezésnek azonban most már semmi értelme sem lett volna. Meghalt
