– Mi a baj magával? – kérdezte Klorissa élesen. – Elég megviseltnek látszik.
– Nem vagyok hozzászokva, hogy kint legyek – felelte Baley.
– Így van! Földlakó! Valami ketrecben vagy hasonlóban kellene kuporognia. Egek! – Végighúzta a nyelvét az ajkán, mintha valami gusztustalan dolgot kóstolt volna. – Hát, jöjjön be akkor, de előbb hadd tűnjek el az útból. Jól van. Jöjjön!
A nő két vastag copfba kötötte a haját, és ezeket bonyolult geometriai alakzatban tekerte a feje köré. Baley eltűnődött, vajon mennyi időbe telhetett elrendezni, de aztán eszébe jutott, hogy a feladatot minden valószínűség szerint egy robot tévedhetetlen gépujjai végezték el.
A frizura ellensúlyozta az arca ovális formáját, és bizonyos szimmetriát kölcsönzött neki, amitől, ha nem is csinos, de kellemes benyomást keltet
