Ryan sürgött-forgott. Bezárta a hátsó ajtót, enni adott a macskának, bekapcsolta a mosogatógépet, mintha ez is csak egy átlagos reggel volna. Hope-nak pontosan ezt próbáltuk előadni. Nyilván tudta, hogy kórházba megyek, de az elmúlt hat hónap után sajnos már ez sem számított különlegesnek.
– Ott alszol? – kérdezte, miközben az utolsó gabonapehelyszemeket kergette a tálban.
Mosolyogtam a kifejezésen, amit csak azóta ismert, amióta néha Maddie-nél alszik. Fenntartja vajon a lakását utána is?, tépelődtem. Egy darabig biztos. Sokat dolgozott, hogy szép legyen Hope szobája. Meg akartam nézni, de valahogy nem maradt rá időm. Persze sok mindenre nem maradt időm: babát szülni, az első ősz hajszálamat észrevenni, megünnepelni az első kerek házassági évfordulót. Megráztam a fejem. Túlságosan hossz
