20. FEJEZETChloe
Feküdtem a kórházi ágyon, és egy újszülött rácsodálkozásával, mosolyogva néztem a mozgó ujjaimat. Minden működött: a lábujjaim, a lábam, minden. Az összes kérdésre jól válaszoltam. Elismerem, a saját nevem és a születési dátumom felsorolásával még nem felvételizhetnék a zsenik klubjába, de az orvosaimnak örömet okoztam vele.
Mr. Owen kitörő lelkesedéssel látogatott meg az ágyamnál, nem sokkal az után, hogy visszatoltak a gyengélkedőből. Elég volt ránéznem, hogy tudjam, sikerült a műtét. Csak azzal nem voltam tisztában – amíg el nem mondta –, hogy milyen fantasztikusan jól sikerült.
– Hogy egy ekkora tumort ilyen könnyen és gyorsan el tudjunk távolítani, az… gyakorlatilag példátlan – közölte, és hitetlenkedve rázta meg a fejét. – A tankönyvi leírásnál is tökéletesebb – t
