Megvártam, amíg kitalálok a kórház útlabirintusából, mielőtt felhoztam a témát, ami a pillanatnyi tűzszünetnek hamarosan véget vethet.
– Amúgy olvastam a leveled.
Futva levettem a tekintetem az útról, majd Chloéra néztem. Összeszorította a kezét az ölében, de a szélvédőn keresztül mereven az utat nézte. Kihúzta a hátát, és mozdulatlanságából tudtam, mennyire sokkolta, amit mondtam.
– Az nem tartozott rád – közölte végül kimért hangon.
– Nekem volt címezve. Hogyhogy nem tartozott rám?
A szemembe nézett.
– Nem akartam, hogy elolvasd.
– Akkor miért írtad meg?
Hallottam, hogy élesen szívja be a levegőt, mint aki minden erejét beveti, hogy ne guruljon dühbe.
– Még nem akartam, hogy elolvasd. Csak arra az esetre írtam, ha…
– Tudom, miért írtad.
– Akkor ott kellett volna hagynod. A más
