TIZENÖTÖDIK FEJEZETHayes
Semmi sem tudott volna felkészíteni erre a pillanatra.
Amikor küldtem egy SMS-t Marennek, hogy vasárnap délután igyunk meg egy kávét, tudtam, hogy mit kell tennem. Tudtam, hogy miért kell találkoznom vele.
De ahogy itt ülök vele szemben, figyelem, ahogy lehúzza a tenyerére a pulóver ujját, ahogy beletúr hosszú, gesztenyebarna hajába – ez már egy egészen más történet. Nem tudom, képes leszek-e megtenni, amiért idejöttem. Maren túl édes, túl ártatlan. Össze fogja törni, amit mondani fogok neki.
De pontosan ezért kell megtennem. Mert minél tovább folytatódik, annál nehezebb lesz véget vetni neki, márpedig mindkettőnk számára az a helyes, ha befejezzük.
Akkor miért olyan átkozottul nehéz kimondani a szavakat?
Dobolok az ujjaimmal az asztalon, figyelem a fodrokat
