Még azon az estén, amikor Donát királykék színű, szinte a földig ültetett Volkswagen Golfja robajló kipufogóval megállt a Buckasor utolsó előtti házának kapujában, Kristóf az udvarban ült két kempingszék és egy műanyag kis asztal társaságában, és az arcát egy hideg vizes törlőkendővel borogatta.
– Na, mi van, tróger? – lökte be a nyikorgó kiskaput Donát, és azonnal rég nem látott barátjához sietett. Keblére ölelte, majd miután férfiasan megszorongatta, érdeklődve szemügyre vette a sérülését.
Donát alacsony, köpcös férfi volt. Kerek formájú arcát többnapos borosta takarta. Széles, enyhén görbe orra utcai bunyókról árulkodott. Haját évek óta milliméteresre vágta magának, hogy elfedje az erős kopaszodás jeleit. Szürke póló, sötét farmer és egy világoskék strandpapucs volt rajta.
– Király,
