Aznap ismét szélcsendes, háborítatlan nyári este volt. A sötét égbolton a csillagok ezernyi pontja szikrázott. A fogyó hold dermedt sápadtságában nézett le az aprócska település félhomályban úszó utcáira.
Karcsika a kerekesszékében egészen a nagykapuig kísérte ki Kristófot, és mielőtt elköszönt tőle, a lelkére kötötte, hogy a videókamerára nagyon vigyázzon.
– Talán az egész megyében nincs már hasonló darab – mondta. – Még a kilencvenes évek közepén gyártották. Megbízható kis gép ez még ma is.
Kristóf megígérte neki, hogy semmi baja nem lesz a kamerának, emiatt nyugodtan alhat. És nem győzte megköszönni, hogy még két üres kazettát is keresett neki a régi videós dolgai között, amire rögzíteni tud.
Valójában Kristóf meg is feledkezett arról, hogy az analóg készülékhez kisméretű mágnesszal
